Ligue 1: nem igazolhat a Lille, sőt kizárhatják az élvonalból

2017.12.13. 12:53
A francia profi klubok gazdálkodását felügyelő bizottság (DNCG) kizárta a 2018-as, téli átigazolási időszakból a Ligue 1-ben 18. helyen álló Lille-t, mert a klub anyagi hátterét nem érzi stabilnak.

A Lille közleményében azt írta, váratlanul érte a szervezet keddi bejelentése, amely néhány órával a meghallgatás után történt. Az 1944-ben alapított klub jelezte, várja a bizottság vizsgálatának végeredményét, s készen áll mindent megtenni, hogy megfeleljen a DNCG követelményeinek.

A Le Parisien információja szerint a felügyelő bizottság nem tartja kizártnak, hogy az szezon végén kizárja az északi klubot a francia élvonalból – a bajnokságban elért helyezésétől függetlenül.

A Lille a nyáron mintegy 65 millió euróért vásárolt új játékosokat, viszont csupán 20 millió eurót keresett játékoseladásból.

A Lille novemberben felfüggesztette Marcelo Bielsa vezetőedzőt, akit 2019-ig szóló megállapodása értelmében busás végkielégítés illetne meg.bejelentése, amely néhány órával a meghallgatás után történt. Az 1944-ben alapított klub jelezte, várja a bizottság vizsgálatának végeredményét, s készen áll mindent megtenni, hogy megfeleljen a DNCG követelményeinek.

A Le Parisien információja szerint a felügyelő bizottság nem tartja kizártnak, hogy az szezon végén kizárja az északi klubot a francia élvonalból – a bajnokságban elért helyezésétől függetlenül.

A Lille a nyáron mintegy 65 millió euróért vásárolt új játékosokat, viszont csupán 20 millió eurót keresett játékoseladásból.

A Lille novemberben felfüggesztette Marcelo Bielsa vezetőedzőt, akit 2019-ig szóló megállapodása értelmében busás végkielégítés illetne meg.

LOSC on Twitter

Décision de la DNCG du 12 décembre : communiqué du LOSC https://t.co/iOLStWxpJ0




 

Legfrissebb hírek

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Alig kezdődött el az idény, a Lens máris megválik nyáron kinevezett edzőjétől – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 14:27

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45