Vb 2018: német világbajnok lesz az ausztrálok kapitánya?!

MTI MTIMTI MTI
2017.12.04. 11:27
Szívesen irányítaná az ausztrál labdarúgó-válogatottat Jürgen Klinsmann, akit tavaly novemberben menesztettek az amerikai szövetségi kapitányi posztról.

Helyi sajtóértesülések szerint az 53 éves német tréner egy közeli barátján keresztül puhatolózásokba kezdett, s elmondása szerint azért is érdekli a feladat, mert hasonló ahhoz, amivel az Egyesült Államok válogatottjának élén találkozott.

Ugyancsak médiabeszámoló szerint az ausztrál szövetségnek éves szinten 1.14 millió dollár áll rendelkezésére a szövetségi kapitány díjazására, ez az összeg pedig csak a fele Klinsmann korábbi fizetésének.

Ange Postecoglou, az ausztrál válogatott eddigi szövetségi kapitánya – családi okokra hivatkozva – két hete mondott le annak ellenére, hogy csapatát kijuttatta a jövő évi, oroszországi világbajnokságra.

A játékosként világbajnok (1990) Klinsmannt, aki 2011-től irányította az amerikai válogatottat, bő egy éve az után menesztették, hogy csapata előbb 2–1-re kikapott otthon Mexikótól, négy nappal később pedig Costa Rica vendégeként szenvedett súlyos, 4–0-s vereséget. Az amerikai válogatott végül nem is jutott ki a világbajnokságra.

Az ausztrálok a franciákkal, a peruiakkal és a dánokkal játszanak majd a vb C-csoportjában.

Legfrissebb hírek

Zidane gólja nyugdíjba küldte Figót; mekkorát húzott Van Gaal! – vb-videók

Minden más foci
11 órája

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
2026.07.04. 15:11

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t

Foci vb 2026
2026.07.03. 15:13

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.03. 12:01

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
2026.07.02. 14:50

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
2026.07.01. 12:37

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.30. 13:26

Jürgen Klinsmann: Ez a katasztrófa mindenki felelőssége

Foci vb 2026
2026.06.30. 12:18
Ezek is érdekelhetik