Ligue 1: ezúttal sem botlott a Guingamp

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.12. 22:44
null
Gyorsan eldöntötte a meccset a Guingamp (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 20. fordulójának nyitómérkőzésén a Guingamp 2–0-ra legyőzte a Strasbourgot.

 

A mérkőzés kezdetétől irányított a Guingamp, aminek először a 8. percben lett meg az eredménye: Jimmy Briand és Marcus Coco is szépen passzolt, majd a végső „címzett” Yannis Salibur jól cselezve hozta magát ziccerbe – hárman együtt öt-hat védőt bolondítottak meg. 0–1

Briand a 16. percben szerzett második gólban is jelentős szerepet játszott: a középpályás a középen jó ütemben érkező Nicolas Benezet-hez passzolt, aki a pontatlannak tűnő labdaátvétel után 12 méterről nem túl látványos, de annál eredményesebb módon befejezte a kontrát. 0–2

A fordulást követően érezhető volt, hogy a hazaiaknak a sürgősebb, noha olykor a vendégvédők hibájából született helyzet. A 69. percben Félix Eboa Eboa nagyon veszélyes helyen adta el a labdát, Jérémy Blayac lövését azonban Christophe Kerbrat kézzel blokkolta a tizenhatoson belül, ám a játékvezető nem ítélt tizenegyest – hozzá kell tenni, a védő testéről pattant fel a kezére a labda.

A 83. percre is jutott még egy nagy strasbourgi lehetőség, Idrissz Szaadi fejese azonban Karl-Johan Johnsson kapus ölébe hullott.

Összességében a hazaiaknak nem volt reális esélyük a pontszerzésre, a Guingamp megérdemelten nyert, ezzel már hat mérkőzés óta nem talál legyőzőre a bajnokságban (négy győzelem, két döntetlen), ráadásul ebben az időszakban – november 26. óta – csupán egy gólt kapott.

FRANCIA LIGUE 1
20. FORDULÓ
Strasbourg–Guingamp 0–2
(Salibur 8., Benezet 16.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 19 16 2 1 58–15 +43 50
2. Monaco 19 13 2 4 46–19 +27 41
3. Lyon 19 12 5 2 46–20 +26 41
4. Marseille 19 11 5 3 38–22 +16 38
5. Nantes 19 10 3 6 18–18 0 33
6. Guingamp 20 8 5 7 23–24 –1 29
7. Nice 19 8 3 8 24–29 –5 27
8. Montpellier 19 6 8 5 17–13 +4 26
9. Rennes 19 7 4 8 24–26 –2 25
10. Dijon 19 7 3 9 28–33 –5 24
11. Strasbourg 20 6 6 8 24–33 –9 24
12. Caen 19 7 3 9 12–21 –9 24
13. Amiens 19 6 3 10 16–21 –5 21
14. Troyes 19 6 3 10 20–27 –7 21
15. Bordeaux 19 5 5 9 22–29 –7 20
16. Saint-Étienne 19 5 5 9 18–33 –15 20
17. Toulouse 19 5 4 10 18–27 –9 19
18. Lille 19 5 4 10 17–30 –13 19
19. Angers 19 3 9 7 21–29 –8 18
20. Metz 19 3 2 14 13–34 –21 11

 

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
15 órája

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
2026.01.18. 19:10
Ezek is érdekelhetik