Ligue 1: felfüggesztették a játékost felrúgó bírót – beindult a mémgyár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.15. 14:14
Mint megírtuk, a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 20. fordulójának záró mérkőzésén a Paris Saint-Germain 1–0-ra győzött a Nantes otthonában. A találkozó ráadásában egészen bizarr jelenetek játszódtak le: a visszafutó Diego Carlos és Tony Chapron játékvezető lába összeakadt, így utóbbi a földre került, majd megpróbálta megrúgni a hazaiak játékosát. Ezt követően kissé érthetetlen módon a bíró felmutatta a második sárga lapját a brazilnak, aki az ezzel együtt járó pirosat kissé nehezen vette tudomásul. A francia szövetség azóta megvizsgálta az esetet, s felfüggesztette a bírót.

„A Játékvezetők Szakmai Testülete (DTA) és a Szövetségi Játékvezetői Bizottság úgy döntött, hogy határozatlan ideig visszavonja Tony Chapron megbízatását, s a szerdai Angers–Troyes bajnokit már nem ő vezeti” – áll a hivatalos közleményben, hozzátéve, hogy az LFP hamarosan személyesen is meghallgatja Chapront a történtekről.„A Játékvezetők Szakmai Testülete (DTA) és a Szövetségi Játékvezetői Bizottság úgy döntött, hogy határozatlan ideig visszavonja Tony Chapron megbízatását, s a szerdai Angers–Troyes bajnokit már nem ő vezeti” – áll a hivatalos közleményben, hozzátéve, hogy az LFP hamarosan személyesen is meghallgatja Chapront a történtekről.

Íme, az eset!

A játékvezető felmutatta a piros lapot, Diego Carlos nem hitt a szemének:

Tony Chapron 1996-ban kezdte játékvezetői karrierjét, 2007-től FIFA-bíró. A 45 éves úriember – aki civilben a sportszociológia professzora – tavaly novemberben bejelentette, hogy a 2017–2018-as szezon végén befejezi játékvezetői pályafutását. Könnyen lehet azonban, hogy Chapron karrierje ezzel véget is ért…

Az eset után természetesen nem kellett sokat várni, az internetet rögtön ellepték a mémek – ki utcai harcoshoz hasonlította a játékvezetőt, ki pedig Fifa Ultimate Team-kártyát kreált neki…

Tony Van Damme, a harcművész

Legfrissebb hírek

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
11 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2025.09.12. 22:45

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
2025.09.11. 09:45

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31
Ezek is érdekelhetik