NS: négy gól a világ; mi lesz Paintsillel? – szerda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.16. 23:39
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

Felkészülési mérkőzést vívott a Népligetben a Ferencváros, a Dunaföldvár elleni meccsre kilátogató szurkolók között mégis Joseph Paintsil ügye volt a slágertéma. A ghánai légiósról továbbra sincs hivatalos hír, csupán az biztos, hogy szerződéses kötelezettsége ellenére nem jelent meg a felkészülés kezdetén Budapesten. Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója elmondta, Ghánában egy ortopéd orvos diagnosztizálta a futballista maláriáját. Hogy miként alakulhat a történet, s enged-e a Fradi a játékosra pályázó belga klub nyomásának, megtudják írásunkból.

Újabb jelentős lépést tett előre Szoboszlai Dominik. A 17 esztendős tehetség hosszabbított a Salzburg együttesével, és immár a felnőttkerettel készülhet a tavaszi folytatásra. Hogy szakmailag miben fejlődött kölcsönjátékosként, és mi az, amiben leginkább szeretne előrelépni, azt is elmondta a lapunknak adott interjúban. Miként azt sem titkolta el, hogy kedvenc csapata a Real Madrid, így persze az a nagy álma, hogy egyszer felvehesse a spanyol klub mezét. De vajon mit tenne, ha a Barcelona hívná?

Barczi Dávid nagy reményekkel szerződött Diósgyőrből a Videotonhoz, ám csalódást hozott számára a fehérvári időszak.
Alig kapott ugyanis játéklehetőséget, így aztán nem meglepő, hogy nagy örömmel fogadta a Vasas érdeklődését, s két és fél évre alá is írt az angyalföldiekhez. A Nemzeti Sportnak a szélső elismerte, elvesztegetett néhány esztendőt, de még mindig nem késett le semmiről, és a piros-kékeknél visszatalálhat régi önmagához. Hogy milyen poszton szerepelne legszívesebben, az is kiderül cikkünkből.

Sorsdöntő csatára készül a férfi kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott Csehország ellen.
A veszprémi Lékai Máté önkritikusan nyilatkozott az eddigi teljesítményről, elsősorban a sok labdaeladás miatt ostorozta magát. Mint lapunknak elmondta, szeretett volna úgy produkálni, mint ősszel a klubcsapatában, a Veszprémben, de ettől Varasdon eddig elmaradt. Hogy miként látja a cseh csapatot, s milyen csatára számít szerdán, elolvashatják cikkünkben.

Legfrissebb hírek

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
3 órája

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55
Ezek is érdekelhetik