PSG: Remélem, ez volt az utolsó piros lapom – Mbappé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.31. 08:54
null
Kylian Mbappét először állították ki (Fotó: AFP)
Profi pályafutása során először állították ki tétmérkőzésen Kylian Mbappét, a Paris Saint-Germain 19 esztendős francia támadóját – a Rennes elleni Ligakupa-elődöntőben. A szupertehetségnek kikiáltott futballista a pályáról lefele jövet még morgolódott, a 3–2-es vendéggyőzelmet hozó találkozó után azonban beismerte hibáját.

A nyaksérülésből visszatérő Mbappé kezdő volt a kedd esti összecsapáson, ám a 63. percben, 3–0-s PSG-vezetésnél csúnya szabálytalanságot követett el. A francia támadó hátulról megtaposta Ismaila Sarrt, a hazaiak 19 éves szenegáli középpályását, akit az eset miatt le kellett cserélni.



Miután Mikaël Lesage játékvezető felmutatta a piros lapot, Mbappé a pályáról levonulva egy közvetítői kamerába dörmögött. Mint mondta, az előző héten őt ugyanilyen módon rúgták meg, ám akkor nem állították ki az elkövetőt.

A tízszeres válogatott csatár a mérkőzést követően higgadtabban nyilatkozott.

„Egyetértek a játékvezető döntésével, jogos volt a piros lap – idézi a L’Équipe Kylian Mbappét. – Nehéz meccs volt, nem ment jól a játék, frusztrált voltam, és balszerencsés módon cselekedtem. Nem akartam bántani Ismaila Sarrt, sőt, a lefújás után bementem hozzá, és mindent tisztáztunk. Ugyanakkor továbbra is zavar, hogy a Lyonban elszenvedett sérülésem miatt senki sem kapott lapot. Remélem, ez volt életem utolsó piros lapja.”

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45