UEFA: díjazási korlátot vezetnének be a játékosügynököknek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.23. 22:44
A játékosügynökökre vonatkozó fizetési korlátozás bevezetését tervezi az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).

Az UEFA a klubok, az európai bajnokságok és a játékosok szervezetének képviselőivel folytatott megbeszélését követően adott ki kedden közleményt, amelyben jelezte, hogy korlátozni kívánja az átigazolásokból az ügynököknek járó díjakat. A szövetség szerint jelenleg aránytalanul túl vannak fizetve, ráadásul a munkájuk színvonala esik.

A kontinentális szövetség felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani rendszerben fennáll a veszélye a fiatal játékosok kizsákmányolásának, a csalásnak, a korrupciónak és a pénzmosásnak. Mindehhez hozzátette, hogy az európai jogalkotók segíthetnek a törvénytelenségek felszámolásában.

Az UEFA a megbeszélést azután kezdeményezte, hogy a múlt héten megjelent a szövetség tanulmánya a klubok gazdálkodásáról, s ebből kiderült, hogy a legutóbbi öt évben az ügynökök összesen 2.5 milliárd fontot kerestek a kontinensen történt játékoseladásokból, ami a teljes pénzmozgás 13 százaléka.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24