Videó: akár börtönbe is kerülhet a játékos egy mozdulat miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.10. 11:34
Komoly gondba kerülhet a szaúd-arábiai al-Nojoom egy meg nem nevezett játékosa. A labdarúgó a Király Kupában, a szintén szaúdi al-Vehda elleni mérkőzésen egy kispadon ülő társával ünnepelt, amikor úgy gondolta, itt az ideje előhúzni a „dab” néven elhíresült mozdulatot. Ám a következményekkel nem számolt…

Az ázsiai országban szigorúan tilos ezt a mozdulatot végrehajtani, ugyanis a drogprevenciót előtérbe helyező kormány szerint éppen a drog beszippantására utal, és káros hatással van a fiatalokra.

A meccset közvetítő kommentátor egyből észrevette, hogy ebből baj lesz – ezt a többször elhangzó „nem, nem nem” jól jelzi. szigorúan tilos ezt a mozdulatot végrehajtani, ugyanis a drogprevenciót előtérbe helyező kormány szerint éppen a drog beszippantására utal, és káros hatással van a fiatalokra.

A meccset közvetítő kommentátor egyből észrevette, hogy ebből baj lesz – ezt a többször elhangzó „nem, nem nem” jól jelzi.

Korábban a híres szaúdi énekest, Abdallah al-Sahanit is letartóztatták egy koncerten a mozdulat miatt – a futballista sajtóhírek szerint akár börtönbe is kerülhet.




 

Legfrissebb hírek

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:18

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
2026.06.28. 05:35

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

A Zöld-foki-szigeteknek csoportmásodik helyet ért az újabb döntetlen

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:00

Videó: Muslera újabb hibája után győztek a spanyolok

Foci vb 2026
2026.06.27. 02:57

Yamal, Oyarzabal, Baena hármassal rohamoznak a spanyolok Uruguay ellen – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:57

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27
Ezek is érdekelhetik