Videó: amikor Ronaldinho tényleg felrobbantotta a netet…

2018.01.19. 14:24
Manapság talán túlságosan gyakran használjuk a „felrobban a net” kifejezést, aminek tulajdonképpen nem sok értelme van, csak azt szeretné vele kifejezni az ember, rengeteg reakciót vált ki az emberekből az adott téma. Pedig volt, amikor kis túlzással szó szerint is lehetett érteni a kifejezést. És ez Ronaldinho nevéhez fűződik.

„Ronaldinho befejezte, vége.” Korábban beszámoltunk róla, hogy a brazil szupersztár bátyja, aki egyben a menedzsere is, elmondta, ennyi volt, az aranylabdás játékos abbahagyta, nem futballozik tovább. Hogy milyen sokat jelentett egy generációnak a brazil labdazsonglőr arról itt érdemes bővebben olvasni.„Ronaldinho befejezte, vége.” Korábban beszámoltunk róla, hogy a brazil szupersztár bátyja, aki egyben a menedzsere is, elmondta, ennyi volt, az aranylabdás játékos abbahagyta, nem futballozik tovább. Hogy milyen sokat jelentett egy generációnak a brazil labdazsonglőr arról itt érdemes bővebben olvasni.

Amit azonban gyakran elfelejtünk az az, hogy Ronaldinho nem csak a meccseken írt történelmet…

Tizenhárom évvel ezelőtt, 2005-ben járunk, mikor Ronaldinho pályája csúcsán volt Barcelonában.

A Nike ekkor merész húzásra szánta el magát, és gondolta, egy különleges videóval és a brazil zsenivel próbálja meg reklámozni új Nike Tiempo-cipőjüket.

Ronaldinho nem csak a meccseken írt történelmet (Fotó: AFP)
Ronaldinho nem csak a meccseken írt történelmet (Fotó: AFP)

Az ötlet pofonegyszerű, de tökéletes volt: a videóban Ronaldinho megkapja az új cipőt, elkezd dekázgatni, majd – mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga – egymás után négyszer telibe találja a lécet úgy, hogy a labda közben le sem pattan a földre.

Sokan felvetették, hogy a videó meg lett szerkesztve, ám lássuk be, ez senkit sem érdekelt igazán.

Erre tökéletes bizonyíték, hogy a felvétel volt az első a YouTube történetében, amely átlépte az egymilliós határt.



Ma már, mikor a Despacito csaknem 5 milliárd megtekintésnél jár, nem tűnik nagy számnak, akkoriban azonban elképzelhetetlennek tűnt az egymilliós határ.

Csak aztán jött egy mosolygós brazil labdazsonglőr, aki a történelemben először tényleg „felrobbantotta a netet”…

Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00

Madonna Ronaldinho és Ronaldo oldalán nyitotta, Shakira zárta – videón a vb-döntő félidei műsora

Foci vb 2026
2026.07.19. 22:49