NS: Egy magyar Párizsban; bukott a Barcelona – szerda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.10. 23:34
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk!



A legfrissebb hírek szerint Thomas Tuchel a kiszemelt a Paris SG futballcsapatának kispadjára. A német szakember sajtóértesülések szerint a jelenleg az RB Leipzig másodedzőjeként dolgozó LőwZsoltot vinné magával segítőként a francia fővárosba. Mindkét szakember sorsát illetően sok még a kérdőjel, de már önmagában rangot jelent, ha egy magyar edző nevét felkapja az európai szaksajtó. Hogy mit hallottak a lehetséges üzletről a befolyásos Kicker magazinnál, megtudhatják írásunkból, miként azt is összeszedtük, kik azok a magyar szakvezetők, akik feladatot kaptak a rendszerváltás után nyugati kluboknál.

Kedden tartották Pars Krisztián fegyelmi tárgyalását. Az olimpiai bajnok kalapácsvetőt januárban ellenőrizték, és a vizsgálat során tiltott szert találtak a szervezetében. A 36 éves dobóatléta azzal védekezett, hogy nem sporttevékenységével kapcsolatban használta a meg nem nevezett szert, ráadásul a versenyidőszakon kívül. A fegyelmi testület elfogadta az érvelését, így a szokásos négy év helyett „mindössze" 19 hónapos eltiltással sújtotta a vétkest. Hogy miképp kommentálta Pars Krisztián, valamint a Magyar Antidopping Csoport vezetője, Tiszeker Ágnes a történteket, kiderül cikkünkből.

Újra Budapest vendége volt a Harlem Globetrotters. A világ leglátványosabb kosárlabdashow-ját produkáló együttes több mint nyolcvanéves múltra tekint vissza, de megunhatatlan az előadása. Az is szívesen nézi a látványos trükköket, varázslatokat, aki korábban már szemtanúja volt egy produkciónak, ráadásul a szurkolók nem csak passzív szemlélődők, nemegyszer a játékba is bevonják őket. Munkatársunk kedd este ott volt az Arénában, és látványos fotókon örökítette meg a gálát; ezeket a képeket a lapban és online-oldalunkon is megtekinthetik.

Tízmillió dollárra perli a Nemzetközi Teniszszövetséget és a női tornákat szervező WTA-t Madison Brengle. A 28 éves amerikai játékos azután fordult bírósághoz, hogy egy doppingvizsgálatot követően extrém fájdalmat, duzzanatot, izomgyengeséget és zsibbadást érzett, s később független orvosi vizsgálat is megerősítette, hogy a doppingkontroll és az egészségügyi problémái között összefüggés van. A teniszező fizikuma jelentősen leromlott, nem képes a korábbi teljesítményt nyújtani, s most kártérítést szeretne. A sportágban nem ez az első nagy port kavaró peres eset. Hogy ki és miért kérte az igazságszolgáltatás segítségét, s mit gondol az aktuális ügyről a felperes, elolvashatják cikkünkben.

A legfrissebb hírek szerint Thomas Tuchel a kiszemelt a Paris SG futballcsapatának kispadjára
. A német szakember sajtóértesülések szerint a jelenleg az RB Leipzig másodedzőjeként dolgozó LőwZsoltot vinné magával segítőként a francia fővárosba. Mindkét szakember sorsát illetően sok még a kérdőjel, de már önmagában rangot jelent, ha egy magyar edző nevét felkapja az európai szaksajtó. Hogy mit hallottak a lehetséges üzletről a befolyásos Kicker magazinnál, megtudhatják írásunkból, miként azt is összeszedtük, kik azok a magyar szakvezetők, akik feladatot kaptak a rendszerváltás után nyugati kluboknál.

Kedden tartották Pars Krisztián fegyelmi tárgyalását. Az olimpiai bajnok kalapácsvetőt januárban ellenőrizték, és a vizsgálat során tiltott szert találtak a szervezetében. A 36 éves dobóatléta azzal védekezett, hogy nem sporttevékenységével kapcsolatban használta a meg nem nevezett szert, ráadásul a versenyidőszakon kívül. A fegyelmi testület elfogadta az érvelését, így a szokásos négy év helyett „mindössze" 19 hónapos eltiltással sújtotta a vétkest. Hogy miképp kommentálta Pars Krisztián, valamint a Magyar Antidopping Csoport vezetője, Tiszeker Ágnes a történteket, kiderül cikkünkből.

Újra Budapest vendége volt a Harlem Globetrotters. A világ leglátványosabb kosárlabdashow-ját produkáló együttes több mint nyolcvanéves múltra tekint vissza, de megunhatatlan az előadása. Az is szívesen nézi a látványos trükköket, varázslatokat, aki korábban már szemtanúja volt egy produkciónak, ráadásul a szurkolók nem csak passzív szemlélődők, nemegyszer a játékba is bevonják őket. Munkatársunk kedd este ott volt az Arénában, és látványos fotókon örökítette meg a gálát; ezeket a képeket a lapban és online-oldalunkon is megtekinthetik.

Tízmillió dollárra perli a Nemzetközi Teniszszövetséget és a női tornákat szervező WTA-t Madison Brengle. A 28 éves amerikai játékos azután fordult bírósághoz, hogy egy doppingvizsgálatot követően extrém fájdalmat, duzzanatot, izomgyengeséget és zsibbadást érzett, s később független orvosi vizsgálat is megerősítette, hogy a doppingkontroll és az egészségügyi problémái között összefüggés van. A teniszező fizikuma jelentősen leromlott, nem képes a korábbi teljesítményt nyújtani, s most kártérítést szeretne. A sportágban nem ez az első nagy port kavaró peres eset. Hogy ki és miért kérte az igazságszolgáltatás segítségét, s mit gondol az aktuális ügyről a felperes, elolvashatják cikkünkben.

Legfrissebb hírek

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
13 órája

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
2026.06.28. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

(Bőrszín)árnyalatok – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:02

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik