PSG: magyar segédedzőt szeretne Tuchel! – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.10. 13:06
null
Löw Zsoltra is számíthat a PSG leendő edzője (Fotó: Nemzeti Sport)
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Bild szinte biztosra veszi, hogy Thomas Tuchel a PSG vezetőedzője lesz a következő szezontól. A német lap most arról ír, hogy a Borussia Dortmund korábbi trénere Lőw Zsoltot szeretné maga mellé segédedzőnek.

 

Lőw Zsolt korábban dolgozott már Tuchel irányítása alatt: 2009 és 2011 között játszott a Mainznál – habár a második szezonjában nem lépett pályára –, a 44 éves vezetőedző pedig 2009-től 2014-ig irányította a csapatot.

Lőw Zsolt 2015 óta az RB Leipzig segédedzője, míg előtte az osztrák Red Bull Salzburgnál és a Lieferingnél tevékenykedett.

A 25-szörös válogatott Lőw jól ismeri a német filozófiát, hiszen játékosként 2002 óta szerepelt az országban. A másodosztályban 100, az élvonalban 47-szer lépett pályára.

Az ügyben megszólalt Ralf Rangnick, a Leipzig sportigazgatója, aki úgy kommentált a dpa-nak, hogy Lőwnek 2019-ig érvényes szerződése van és fontos szerepet tölt be az edzői stábban.

Lőw Zsolt reagálását itt olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
Tegnap, 17:56

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

A duplája mellett gólpasszt adó Doan vezérletével nyert idegenben a Frankfurt; emberelőnyben ikszelt Brémában a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.08.30. 17:53

A Tottenham bejelentette Xavi Simons érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.29. 18:25

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49
Ezek is érdekelhetik