Sepsi: történelmi győzelem; a bukaresti ultrák a magyarokat szidták

Vágólapra másolva!
2018.04.30. 21:08
null
Magyar zászlót is loptak a bukaresti szurkolók (Fotó: Manases Sándor)
Botrányba fulladt a Dinamo sepsiszentgyörgyi vendégjátéka a román élvonal alsóházi rájátszásában, miután a meccs utolsó perceiben a vesztésre álló bukaresti csapat egyik szurkolója magyar zászlót rabolt a hazai szurkolóktól, a többiek pedig a kerítést feszegetve próbáltak betörni a pályára. A közbelépő biztonságiak könnygázt is bevetettek a mérkőzés során többször is a magyarokat és Magyarországot sértegető bukaresti ultrák ellen.

Fővárosi topcsapat először látogatott a Sepsi OSK télen felújított otthonába, és a mérkőzés iránti érdeklődést jellemzi, hogy a 4300 jegy már egy hete elfogyott, a hoppon maradt érdeklődök pedig csak a városközpontban, óriáskivetítő előtt szurkolhattak kedvenceiknek. A két csapat pedig jó focival és sok helyzettel szolgálta ki a közönséget, megspékelve két kiváló kapusteljesítménnyel. Niczuly Roland, a Sepsi OSK hálóőre mindent megfogott a találkozó során, ellenben a Dinamo világbajnokságra készülő panamai válogatott kapusa, Jaime Penedo bravúrjai mellett kétszer is tehetetlen volt Ibrahima Tandia lövésével szemben. A francia szélső az első félidőben Szimonovszki beadását lőtte a jobb alsó sarokba, majd a ráadáspercekben Gorrin kiugratása után gurított a bal alsóba.

A második gól után robbant ki a botrány, egy magyar zászlós ember rohant be a pályára, és a vendégszektor felé vette az irányt, de a biztonságiak utolérték, és leteperték. Erre a Dinamo-szurkolók megpróbálták áttörni a pálya felőli kerítést, a rendezők könnygázspray-vel próbálták megállítani őket, végül pedig a csendőrség ürítette ki a bukarestiek szektorát. A gázból a Dinamo két vezetőjének, Bogdan Balanescunak és Ionel Danciulescunak is kijutott, akik csapatuk szurkolóit próbálták lecsendesíteni. A mérkőzést percekig állt, a hazai hívek rázendítettek a Ria-ria-Hungária rigmusra, 5-6 perces szünet után azonban sikerült lejátszani a hátralevő időt is.

A Sepsi továbbra is veretlen a rájátszásban, és sikerével feljött az alsóház harmadik (összesítésben kilencedik) helyére, előnye négy pont az osztályozós és kieső helyeken álló riválisaival, a temesvári ACS Polival és a Concordia Chiajnával szemben.

Szurkolói rendbontás a Sepsi–Dinamo meccsen (Fotó: Manases Sándor)
Szurkolói rendbontás a Sepsi–Dinamo meccsen (Fotó: Manases Sándor)

Liga 1, alsóházi rájátszás, 7. forduló
Sepsi OSK–Dinamo 2–0 (Tandia 30., 91.)
Az állás: 7. Dinamo 35 pont, 8. Botosani 29, 9. Sepsi OSK 23

Legfrissebb hírek

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
Tegnap, 12:40

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

Jogosulatlan játék miatt elvettek egy pontot a Sepsitől

Minden más foci
2025.09.10. 21:31

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41

Liga 2: egyetlen gól is elég volt a Sepsi sikeréhez

Minden más foci
2025.08.30. 15:13

Román Kupa: Eppel Márton mesterötösével gálázott a Csíkszereda

Minden más foci
2025.08.27. 19:59

A Csíkszereda és a Sepsi alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott a Román Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 11:54

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.18. 18:07
Ezek is érdekelhetik