Csoda kell Gera volt klubjának, elképesztő pech lenne Nagy Ádámék kiesése

BORBÉLY LÁSZLÓBORBÉLY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2018.05.01. 16:03
null
A West Bromot már csak a csoda tarthatja bent (Fotó: AFP)
Újabb forduló ment le az európai labdarúgó-topligák 2017–2018-as idényéből, és bár a legtöbb helyen már a fontos kérdések többségére választ kaptunk, számtalan forgatókönyv valósulhat még meg, mint például a West Bromwich Albion csodaszámba menő bennmaradása, Nagy Ádámék elképesztően peches kiesése, de lemaradhat még a BL-ről a Schalke és odaérhet a Betis is – ha minden ennek megfelelően alakul a hajrában.



ANGLIA, PREMIER LEAGUE: MÉG A 4. IS LEMARADHAT A BL-RŐL!

Bajnok:
Manchester City
Biztosan BL-induló: Manchester City, Manchester United
BL-ben indulhat még: Liverpool, Tottenham, Chelsea, Arsenal*

Az már hetekkel ezelőtt eldőlt, hogy a Manchester City hódítja el az angol bajnokság aranyérmét, sőt, leginkább csak az a kérdés, hogy hány rekordot dönt meg. A legtöbb győzelem (30) csúcsát három körrel a vége előtt már beállította a gárda, a legtöbb szerzett gólhoz (103) is csak egyre van szüksége (102).

A városi rivális United számára kevésbé fényesen alakult az idény, de a BL-indulást már kiharcolta a gárda, és gyakorlatilag a második hely is biztosnak látszik, tekintve, hogy a Tottenhammel szemben hat pont az előny, míg az eggyel több meccset játszó, BL-döntőért küzdő Liverpoollal szemben öt.

Ez utóbbi két csapat jó eséllyel kvalifikálhatja még magát a BL-re, csupán a legutóbbi három meccsét megnyerő Chelsea kavarhat be, de hátránya a Spursszel szemben öt, a Liverpoollal szemben hat pont – igaz, a londoni „kékek” is egy meccs mínuszban vannak, így a Poollal szembeni hátrányuk akár háromra is csökkenhet, és a hétvégén Chelsea–Liverpoolt rendeznek.

Aztán persze lehet, hogy a negyedik helyezett nem indulhat a BL-ben: ha a Liverpool csak az ötödik lesz, de BL-t nyer és az Arsenal elhódítja az Európa-ligát.

A Liverpool hátralévő meccsei: Chelsea (5., i), Brighton & Hove Albion (14., o)
A Tottenham hátralévő meccsei: West Bromwich Albion (20., i), Newcastle United (10., o), Leicester City (9., o)
A Chelsea hátralévő meccsei: Liverpool (3., o), Huddersfield (16., o), Newcastle (10., i)

Kiesett:
Kieshet még: West Bromwich Albion, Stoke City, Southampton, Swansea City, Huddersfield Town, West Ham United, Brighton & Hove Albion, Watford, AFC Bournemouth, Crystal Palace

Gera Zoltán korábbi klubját, a legutóbbi négy meccsén nyolc pontot szerző West Bromwich Albiont gyakorlatilag már csak a csoda tarthatja bent, tekintve, hogy két győzelem mellett arra is szüksége lenne, hogy a Swansea City és a Southampton három meccs alatt csupán egy, illetve két pontot szerezzen maximum, továbbá, hogy a Stoke City két fellépésen ne gyűjtsön legalább három pontot. Kicsit konkrétabban:

A West Brom bennmarad, ha:
• legyőzi a Tottenhamet és a Crystal Palace-t (így 34 ponttal zár)
ÉS
• ikszel egymással a Swansea (minimum 34 pont) és a Southampton (minimum 33 pont)
ÉS
• a Swansea ezen kívül mindkét meccsén kikap (34 pont)
ÉS
• emiatt a Stoke-nak „nyernie kell” a Swansea ellen (minimum 33 pont), így a Stoke nem győzheti le a Crystal Palace-t (maximum 34 pont)
ÉS
• a Soton nem szerezhet egynél több pontot az Everton, Manchester City kettős ellen (maximum 34 pont)
ÉS
• legyen jobb a West Brom gólkülönbsége, mint a többi 34 pontos csapatnak

A Stoke az idén csak egy meccset nyert meg (január 20-án legyőzte a Huddersfieldet) – igaz, az azóta lejátszott 12 meccsből csak ötöt veszített el, hétszer döntetlent ért el. A Southampton helyzete nem ideális, két idegenbeli meccse után a bajnokot fogadja a záró fordulóban, de a Swansea ellen még fordíthat a dolgok állásán. A hét meccs óta nyeretlen Swansea City sorsa a saját kezében van, két közvetlen riválisával is játszik még, ráadásul mindkétszer otthon.

Mivel még lesz egy Swansea–Southampton meccs, amelyen csak az egyik együttes gyűjtheti be a három pontot, így a 41 pontos Newcastle már matematikailag sem eshet ki.

A Huddersfield sorsolása finoman szólva sem egyszerű, hiszen az utolsó három fordulóban a Manchester City, Chelsea, Arsenal hármassal találkozik… A West Ham Unitedé sem sokkal marad el a Leicester City elleni idegenbeli meccs után az MU, Everton kettős jön, de akkor mit mondjon a Brighton?! A gárda a három dobogóssal, a City, United, Liverpool hármassal találkozik, ebből kétszer idegenben játszik…

Ha valami folytán az előbbi hármas tagjai legalább három, három és egy pontot szereznének, és a Swansea és a Southampton is megnyerné a másik két meccsét, amit nem egymással játszanak, akkor még a 38 pontos gárdák (Watford, Bournemouth, Crystal Palace) is veszélyben lehetnének, de erre azért a házat nem érdemes felrakni.

A West Bromwich hátralévő meccsei: Tottenham (4., o), Crystal Palace (11., i)
A Stoke City hátralévő meccsei: Crystal Palace (11., o), Swansea City (17., i.)
A Southampton hátralévő meccsei: Everton (8., i), Swansea City (17., i), Manchester City (1., o)
A Swansea City hátralévő meccsei: Bournemouth (12., i), Southampton (18., o), Stoke City (19., o)
A Huddersfield Town hátralévő meccsei: Manchester City (1., i), Chelsea (5., i), Arsenal (6., o)
A West Ham United hátralévő meccsei: Leicester City (9., i), Manchester United (2., o), Everton (8., o)
A Brighton & Hove Albion hátralévő meccsei: Manchester United (2., o), Manchester City (1., i), Liverpool (3., i)
A Watford hátralévő meccsei: Newcastle United (10., o), Manchester United (2., i)
A Bournemouth hátralévő meccsei: Swansea City (17., o), Burnley (7., i)
A Crystal Palace hátralévő meccsei: Stoke City (19., i), West Bromwich (20., o)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 35 30 3 2 102–26 +76 93
2. Manchester United 35 24 5 6 67–27 +40 77
3. Liverpool 36 20 12 4 80–37 +43 72
4. Tottenham 35 21 8 6 68–31 +37 71
5. Chelsea 35 20 6 9 60–34 +26 66
6. Arsenal 35 17 6 12 67–48 +19 57
7. Burnley 36 14 12 10 35–32 +3 54
8. Everton 36 13 9 14 42–54 –12 48
9. Leicester City 35 11 11 13 49–52 –3 44
10. Newcastle 35 11 8 16 35–44 –9 41
11. Crystal Palace 36 9 11 16 41–54 –13 38
12. AFC Bournemouth 36 9 11 16 42–60 –18 38
13. Watford 36 10 8 18 42–62 –20 38
14. Brighton & Hove Albion 35 8 13 14 32–47 –15 37
15. West Ham United
35 8 11 16 43–67 –24 35
16. Huddersfield Town 35 9 8 18 27–56 –29 35
17. Swansea 35 8 9 18 27–52 –25 33
18. Southampton 35 6 14 15 35–54 –19 32
19. Stoke City 36 6 12 18 32–65 –33 30
20. West Bromwich Albion 36 5 13 18 30–54 –24 28

 

Nagyék kieséséhez elképesztő balszerencsére lenne „szükség” (Fotó: AFP)
Nagyék kieséséhez elképesztő balszerencsére lenne „szükség” (Fotó: AFP)


OLASZORSZÁG, SERIE A: ELKÉPESZTŐ BALSZERENCSE „KELL” NAGYÉK KIESÉSÉHEZ

Bajnok:
Bajnok lehet még: Juventus, Napoli
Biztosan BL-induló: Juventus, Napoli
BL-ben indulhat még: Roma, Lazio, Inter

A bajnokság ugyan még nem lefutott, a Napoli hétvégi vereségével és a Juventus hajrábeli, milánói fordításával három meccsel a vége előtt négy pont lett a differencia, ami még úgy is soknak tűnik, hogy a torinóiak a Roma otthonában is szerepelnek.

A Juventus hátralévő meccsei: Bologna (12., o), Roma (4., i), Verona (19., o)
A Napoli hátralévő meccsei: Torino (10., o), Sampdoria (9., i), Crotone (15., o)

A BL-ért a római csapatok vannak lépéselőnyben, az AS Roma játszik még a Juventusszal, a Lazio pedig az Atalantával és az Interrel is. A milánóiaknak négy pontot kellene ledolgozniuk. Ha ez megtörténne, a Romával szemben jobb az egymás elleni mutató, egy Lazio elleni sikerrel pedig a másik fővárosi csapattal szemben is jobb lenne, így pontazonosságnál bejutnának a BL-be.

A Roma hátralévő meccsei: Cagliari (16., i), Juventus (1., o), Sassuolo (13., i)
A Lazio hátralévő meccsei: Atalanta (6., o), Crotone (15., i), Inter (5., o)
Az Inter hátralévő meccsei: Udinese (14., i), Sassuolo (13., o), Lazio (3., i)

Kiesett: Benevento
Kieshet még: Verona, Chievo, SPAL, Cagliari, Crotone, Udinese, Sassuolo, Bologna

A Benevento kiesés már korábban biztossá vált, a Verona helyzete sem könnyű, hét pont a hátránya három meccsel a vége előtt a még bennmaradó helyen álló SPAL-lal szemben – és játszik még idegenben a Milannal és a Juventusszal is… A harmadik kieső helyre még többen is „pályáznak”, a „legjobb eséllyel” a Chievo indul.

A 31 pontos veronai csapat sorsolása viszont egészen jó, hiszen három alsóházi csapattal játszik, ellentétben például a Roma, Fiorentina, Atalanta hármassal birkózó, jelenleg 33 pontos Cagliarival. Sőt, ha a Chievo otthon legyőzi a Crotonét, kifejezetten kellemes helyzetbe kerülhet, mert pontszámban beérné riválisát, s még játszik a Bolognával és a Beneventóval, míg a Crotone a Lazióval és a Napolival.

Ki kell még emelni az Udinese „teljesítményét” a gárda az előző 12 meccsén egy pontot szerzett, a legutóbbi fordulóban az 57. perctől kezdve emberhátrányban futballozó Beneveno ellen…

Matematikailag még Nagy Ádámék is kieshetnek, bár ez nagyjából annyira valószínű, mint a West Brom bennmaradása…

Kiesik a Bologna, ha
• az utolsó három meccsén legfeljebb egy pontot szerez, de azt sem a Chievo ellen (max 40 pont)
ÉS
• a Chievo megnyeri a hátralévő három meccsét (max 40 pont)
ÉS
• a Crotone a Chievo elleni vereség után legyőzi a Laziót és a Napolit (max 40 pont)
ÉS
• a SPAL legyőzi a Benevento, Torino, Sampdoria hármast (max 41 pont), vagy hét pontot szerez a három meccsen, és a Bologna elveszíti mindegyik meccsét (39 pont)
ÉS
• a Cagliari a Roma, Fiorentina, Atalanta hármas ellen legalább hét pontot szerez (min 40 pont)
ÉS
• az Udinese legalább hat pontot szerez, úgy, hogy a Bolognától nem kap ki (min 40 pont), vagy legalább ötöt, de úgy, hogy abból három a Bologna elleni sikerrel jön, és Nagy Ádám csapata nem szerez pontot a hátralévő meccseken (39 pont)
ÉS
• a Sassulolo legalább három ponttal többet szerez, mint a Bologna a hátralévő három meccsen – ha Nagy Ádám csapata az Udinesével vagy a Juventusszal ikszel, akkor legalább négyet kell szereznie a Sassulolónak (min 40 pont), ha mindhármat elveszíti a Bologna, akkor három pont is elég a Sassuolónak (39).

A Verona hátralévő meccsei: Milan (7., i), Udinese (14., o), Juventus (1., i)
A Chievo hátralévő meccsei: Crotone (15., o), Bologna (12., i), Benevento (20., o)
A SPAL hátralévő meccsei: Benevento (20., o), Torino (10., i), Sampdoria (9., o)
A Cagliari hátralévő meccsei: Roma (4., o), Fiorentina (8., i), Atalanta (6., o)
A Crotone hátralévő meccsei: Chievo (18., i), Lazio (3., o), Napoli (2., i)
Az Udinese hátralévő meccsei: Inter (5., o), Verona (19., i), Bologna (12., o)
A Sassuolo hátralévő meccsei: Sampdoria (8., i), Inter (5., i), Roma (4., o)
A Bologna hátralévő meccsei: Juventus (1., i), Chievo (18., o), Udinese (14., i)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 35 28 4 3 81–22 +59 88
2. Napoli 35 26 6 3 71–26 +45 84
3. Lazio 35 21 7 7 84–43 +41 70
4. Roma 35 21 7 7 59–28 +31 70
5. Internazionale 35 18 12 5 58–26 +32 66
6. Atalanta 35 16 10 9 55–36 +19 58
7. Milan 35 16 9 10 45–38 +7 57
8. Fiorentina 35 15 9 11 50–38 +12 54
9. Sampdoria 35 16 6 13 55–54 +1 54
10. Torino 35 11 14 10 48–42 +6 47
11. Genoa 35 11 8 16 30–37 –7 41
12. Bologna 35 11 6 18 38–46 –8 39
13. Sassuolo 35 9 10 16 26–57 –31 37
14. Udinese 35 10 4 21 46–59 –13 34
15. Crotone 35 9 7 19 36–60 –24 34
16. Cagliari 35 9 6 20 31–60 –29 33
17. SPAL 35 6 14 15 33–56 –23 32
18. Chievo 35 7 10 18 31–57 –26 31
19. Verona 35 7 4 24 28–71 –43 25
20. Benevento 35 5 3 27 31–80 –49 18
Szárnyal a Betis, de a BL-hez óriási szerencse kellene (Fotó: AFP)
Szárnyal a Betis, de a BL-hez óriási szerencse kellene (Fotó: AFP)


SPANYOLORSZÁG, LA LIGA: NINCS ITT SEMMI LÁTNIVALÓ!

Bajnok: FC Barcelona
Biztosan BL-induló: FC Barcelona, Atlético Madrid, Real Madrid
BL-ben indulhat még: Valencia, Betis
Kiesett: Deportivo La Coruna, Las Palmas, Málaga

No, itt sok nyitott kérdés nem maradt: bajnok lett az FC Barcelona, az Atlético és a Real Madrid is biztosan BL-szereplő lesz a következő idényben is, míg a Deportivo La Coruna, Las Palmas, Málaga hármas kiesett. Egy nyitott kérdés van, de az sem igazán reális forgatókönyv: ha a Valencia mindhárom meccsét elveszti, s a Betis mind a hármat megnyeri, akkor utóbbi mehet a BL-be, minden más esetnél a Valencia – pontazonosság esetén a sevillaiak végeznének hátrébb.

A Valencia hátralévő meccsei: Villarreal (6., i), Girona (8., i), Deportivo La Coruna (18., o)
A Betis hátralévő meccsei: Athletic Bilbao (14., i), Sevilla (9., o), Leganés (16., i)

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 34 26 8 87–21 +66 86
2. Atlético Madrid 35 22 9 4 55–18 +37 75
3. Real Madrid 34 21 8 5 82–37 +45 71
4. Valencia 35 20 7 8 62–36 +26 67
5. Betis 35 18 5 12 56–54 +2 59
6. Villarreal 34 16 6 12 49–41 +8 54
7. Getafe 35 13 10 12 40–32 +8 49
8. Girona 35 13 9 13 47–53 –6 48
9. Sevilla 34 14 6 14 42–54 –12 48
10. Real Sociedad 35 13 7 15 63–55 +8 46
11. Celta Vigo 35 12 9 14 54–51 +3 45
12. Eibar 35 12 8 15 37–47 –10 44
13. Alavés 35 13 2 20 34–48 –14 41
14. Athletic Bilbao 35 9 13 13 38–45 –7 40
15. Espanyol 35 9 13 13 29–41 –12 40
16. Leganés 35 11 7 17 29–43 –14 40
17. Levante 35 9 13 13 34–50 –16 40
18. Deportivo La Coruna 35 6 10 19 34–69 –35 28
19. Las Palmas 35 5 7 23 23–70 –47 22
20. Málaga 35 5 5 25 23–53 –30 20
Ha minden rosszul alakul, még a BL is elúszhat a Schalkénak (Fotó: AFP)
Ha minden rosszul alakul, még a BL is elúszhat a Schalkénak (Fotó: AFP)



NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA: MÉG A SCHALKE IS LEMARADHAT A BL-RŐL

Bajnok: Bayern München
Biztosan BL-induló: Bayern München
BL-ben indulhat még: Schalke, Dortmund, Hoffenheim, Bayer Leverkusen, RB Leipzig, Eintracht Frankfurt

Az arany itt is kiosztásra került már, a bajorok simán nyerték a kiírást, gyakorlatilag a Schalke is készülhet már a BL-re.

Nem jut a BL-be a Schalke, ha
• kikap az utolsó két meccsén (57 pont)
ÉS
• a Dortmund legyőzi a Mainzot, de kikap a Hoffenheimtől (58 pont)
ÉS
• a Hoffenheim a Stuttgartot is megveri (58 pont)
ÉS
• a Leverkusen megveri a Werdert és a Hannovert (57 pont)

Matematikai esélye van még Gulácsi Péter csapatának és a Frankfurtnak is.

Az RB Leipzig BL-be jut, ha
• megnyeri hátralévő két meccsét (53 pont)
ÉS
• a Hoffenheim maximum egy pontot szerez, de legalább 21-gyel romlik a gólkülönbsége a lipcseiekhez képest (a Hoffenheim +18-cal, a Leipzig –3-mal áll) az utolsó két meccsen (53 pont), vagy mindkétszer kikap (52 pont)
ÉS
• a Leverkusen legfeljebb két pontot szerez, de legalább 16-tal romlik a gólkülönbsége a lipcseiekhez képest (a Leverkusen +13-mal áll) az utolsó két meccsen (53 pont), vagy legfeljebb egy pontot szerez (maximum 52 pont)

A Frankfurt bejut a BL-be, ha
• megnyeri két meccsét (52 pont)
ÉS
• a Hoffenheim mindkét meccsét elbukja (52 pont)
ÉS
• a Hoffenheim gólkülönbsége legalább 20-szal romlik a Frankfurttal szemben (+18, illetve –2 most) az utolsó két meccsen
ÉS
• a Leverkusen legfeljebb egy pontot szerez, de közben legalább 15-tel romlik a gólkülönbsége a Frankfurttal szemben (52 pont, +13, –2), vagy a Leverkusen mindkét meccsét elbukja (51 pont)
ÉS
• a Leipzig nem nyeri meg a hátralévő két meccsét (maximum 51 pont)

A Schalke hátralévő meccsei: Augsburg (11., i), Frankfurt (7., o)
A Dortmund hátralévő meccsei: Mainz (14., o), Hoffenheim (4., i)
A Hoffenheim hátralévő meccsei: Stuttgart (8., i), Dortmund (3., o)
A Leverkusen hátralévő meccsei: Werder (12., i), Hannover (13., o)
A Leipzig hátralévő meccsei: Wolfsburg (16., o), Hertha BSC (10., i)
A Frankfurt hátralévő meccsei: Hamburg (17., o), Schalke (2., i)

Kiesett: 1. FC Köln
Kieshet még: Hamburg, Wolfsburg, Freiburg, Mainz
Osztályozós lehet még: Hannover

A Köln már búcsúzott az élvonaltól. A HSV még bennmaradhat, ha megnyeri mindkét meccsét, miközben a Freiburg és a Mainz legfeljebb egy pontot szerez, és utóbbi gólkülönbsége legalább nyolccal romlik a Hamburggal szemben (ez persze csak pontazonosság esetén érdekes) – illetve a Wolfsburg legfeljebb három pontot szerez, vagy négyet, de közben legalább tízzel romlik a gólkülönbsége a HSV-val szemben. Az osztályozós hely könnyebben meglehet, ehhez elég hárommal több pontot szereznie, mint a Wolfsburgnak, vagy kettővel, de a már említett mértékben kell romlania a gólkülönbségének.

A Freiburg és a Mainz kieshet még a 34 fordulót követően, ha a HSV és a Wolfsburg is megelőzi. Utóbbi csapatnak elég hárommal több pontot szereznie az említett duónál, a HSV-t fentebb részleteztük. Kettejük közül a Mainz áll jobban, tízzel jobb a gólkülönbsége.

Osztályozóra kényszerülhet ezen négyes mellett még a Hannover is.

A Hannover osztályozós helyen végez, ha
• elbukja mindkét meccsét (36 pont)
ÉS
• a Wolfsburg megnyeri mindkét meccsét (36 pont)
ÉS
• a Freiburg legalább három pontot gyűjt (36 pont) úgy, hogy legalább 13-mal javul a gólkülönbsége a Hannoverrel szemben (–11, –24), vagy legalább négy pontot gyűjt (37 pont)
ÉS
• a Mainz legalább három pontot (36 pont) gyűjt úgy, hogy legalább hárommal javul a gólkülönbsége a Hannoverrel szemben (–11, –14), vagy legalább négy pontot gyűjt (37 pont)

A HSV hátralévő meccsei: Frankfurt (7., i), Mönchengladbach (9., o)
A Wolfsburg hátralévő meccsei: Leipzig (6., i), Köln (18., o)
A Freiburg hátralévő meccsei: Mönchengladbach (9., i), Augsburg (11., o)
A Mainz hátralévő meccsei: Dortmund (3., i), Werder (12., o)
A Hannover hátralévő meccsei: Hertha BSC (10., o), Leverkusen (5., i)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 32 26 3 3 88–23 +65 81
2. Schalke 04
32 16 9 7 50–36 +14 57
3. Borussia Dortmund 32 15 10 7 62–42 +20 55
4. Hoffenheim 32 14 10 8 63–45 +18 52
5. Bayer Leverkusen 32 14 9 9 55–42 +13 51
6. RB Leipzig 32 13 8 11 47–50 –3 47
7. Eintracht Frankfurt 32 13 7 12 42–44 –2 46
8. VfB Stuttgart 32 13 6 13 30–35 –5 45
9. Mönchengladbach 32 12 8 12 43–49 –6 44
10. Hertha 32 10 13 9 40–37 +3 43
11. Augsburg 32 10 11 11 42–42 0 41
12. Werder Bremen 32 9 11 12 35–39 –4 38
13. Hannover 32 9 9 14 39–50 –11 36
14. Mainz 32 8 9 15 35–49 –14 33
15. Freiburg 32 7 12 13 29–53 –24 33
16. Wolfsburg 32 5 15 12 31–43 –12 30
17. Hamburg 32 7 7 18 27–49 –22 28
18. 1. FC Köln 32 5 7 20 33–63 –30 22


FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1: NEM KELL DOBOGÓ A BL-HEZ?

Bajnok: PSG
Biztosan BL-induló: PSG
BL-ben indulhat még: Lyon, Monaco, Marseille*

A PSG bajnoki címe is régóta fix, a második helyért nagy a csata. Jelenleg a sorozatban hat meccset megnyerő Lyon egy ponttal megelőzi a Monacót és kettővel a Marseille-t. Alapesetben három csapat indulhat a BL-ben, de ha a Marseille a negyedik helyen zár és megnyeri az Európa-ligát (2–0-ra győzött a Salzburg ellen az elődöntő első, hazai meccsén, a döntőt Lyonban rendezik egyébiránt), akkor mind a négy gárda indulhatna az elitsorozatban.

A Lyon hátralévő meccsei: Troyes (18., o), Strasbourg (16., i), Nice (7., o)
A Monaco hátralévő meccsei: Caen (15., i), Saint-Étienne (5., o), Troyes (18., i)
A Marseille hátralévő meccsei: Nice (7., o), Guingamp (11., i), Amiens (13., o)

Kiesett:
Kieshet még: Metz, Lille, Troyes, Toulouse, Strasbourg, Caen, Angers

A Bundesligához hasonlóan itt is két kieső lesz, valamint egy osztályozós csapat. A Metz helyzete rendkívül nehéz, hiszen három fordulóval a vége előtt hat pont a hátránya az osztályozós (Troyes) és nyolc a bennmaradó (Toulouse) csapattal szemben.

A Metz osztályozó nélkül bennmarad, ha
• megnyeri mindhárom meccsét (35 pont)
ÉS
ebből a négyből legalább három bejön
• a Lille legfeljebb három pontot szerez (maximum 35 pont)
• a Troyes legfeljebb három pontot szerez (maximum 35 pont)
• a Toulouse legfeljebb egy pontot szerez (maximum 35 pont)
• a Strasbourg nem szerez pontot (35 pont)
ÉS
• a gólkülönbsége jobb lesz, mint a 35 pontosoknak

A 13. helyen álló Amiens kilenc ponttal vezet a 18. Troyes és a 19. Lille előtt, de mivel utóbbi a 17. Toulouse-zal még játszik, így már nem előzheti meg annyi csapat, hogy kérdéses legyen a bennmaradása. A 14. Angers bennmarad, ha legalább három pontot szerez a hátralévő meccseken.

A Metz hátralévő meccsei: Angers (14., o), Amiens (13., i), Bordeaux (9., o)
A Lille hátralévő meccsei: Toulouse (17., i), Dijon (12., o), Saint-Étienne (5., i)
A Troyes hátralévő meccsei: Lyon (2., i), Montpellier (8., i), Monaco (3., o)
A Toulouse hátralévő meccsei: Lille (19., o), Bordeaux (9., i), Guingamp (11., i)
A Strasbourg hátralévő meccsei: Rennes (6., i), Lyon (2., o), Nantes (10., i)
A Caen hátralévő meccsei: Monaco (3., o), Nice (7., i), PSG (1., o)
Az Angers hátralévő meccsei: Metz (20., i), Nantes (10., o), Dijon (12., i)

TABELLA ITT!

 

Legfrissebb hírek

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
15 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
15 órája

Ligue 1: nem bírt a sereghajtóval a Lille

Francia labdarúgás
16 órája

Senkinek sem jó döntetlen – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
16 órája

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
16 órája

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
Tegnap, 13:03

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:25
Ezek is érdekelhetik