FIFA: 2021-től új, bővített klub-vb, sztárcsapatokkal – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.17. 16:50
Olaszországi sajtóértesülések szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 2021-től indítja el az új, bővített klubvilágbajnokságot, amelyre szinte az összes sztárcsapatot meghívja.

A La Gazzetta dello Sport csütörtöki számában már konkrétumokról is írnak: a kibővített klub-vb-t 2021. június 10-e és 28-a között rendezik meg, a résztvevőket viszont első alkalommal még a FIFA választja ki. Az olasz lap úgy tudja, hogy a labdarúgás történetének legsikeresebb egyesületeit hívják meg.

Huszonnégy csapatos lesz a torna, nyolc csoporttal, és a nyolc hármas győztesei jutnak tovább a kieséses szakaszba. Itt kilencvenperces összecsapásokat játszanak, azaz döntetlen esetén a hosszabbítást „átugorva” rögtön tizenegyespárbaj következik.

Hogy mely ország rendezheti az első klubvilágbajnokságot, egyelőre nem tudni, ám jelenleg Kínát mondják első számú esélyesnek.

A résztvevők fele az UEFA égisze alá tartozik majd, ezenkívül két afrikai, két ázsiai és két közép-/észak-amerikai gárda is helyet kap a tornán, míg Dél-Amerikából három együttes automatikusan kijut, egy negyedik pedig selejtezőt vívhat az óceániai térség egy alakulatával.

Mivel az első klub-vb-re meghívásos alapon kerül sor, a Gazzetta szerint a FIFA már elkészített egy előzetes listát arról, hogy kiket invitál meg: az Ajax, a Barcelona, a Bayern München, a Juventus, a Liverpool, a Manchester United, a Milan, az Inter, a PSG és a Real Madrid egyaránt résztvevő lehet, míg az utolsó két meghívót az Atlético Madrid, a Benfica, a Borussia Dortmund, a Chelsea, a Manchester City vagy a Porto kaphatja.

A FIFA Tanácsa állítólag még az oroszországi világbajnokság előtt jóváhagyja az új lebonyolítást.

Legfrissebb hírek

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
4 órája

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
5 órája

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
10 órája

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
10 órája

Vb 2026: három spanyol is bekerült a FIFA szurkolói álomtizenegyébe

Foci vb 2026
2026.07.22. 18:36

A hét elgyötört törpe – S. Tóth János jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.20. 23:16

A FIFA vizsgálatot indít az argentinok ellen a vb-döntőben történtek miatt

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:14

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48