Szlovákia: Holman beadta…, a DAC kikapott a Slovantól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.12. 19:45
A pozsonyi Slovan 1–0-ra nyert Dunaszerdahelyen a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság ezüstrangadóján. A gól Holman Dávid szögletéből született.

A telt ház, azaz 10 226 néző előtt lejátszott mérkőzésen Vida Kristopher a hazaiaknál, Holman Dávid a vendégeknél volt a kezdőcsapat tagja. Közvetlenül a szünet előtt utóbbi kanyarította szögletből középre a labdát, amelynek a kapus alászaladt, Vaszil Bozsikov pedig az üres kapuba fejelt. 0–1

A pozsonyiak a második félidőben megőrizték sovány előnyüket, ezzel vendéglátójuk elé ugrottak a tabellán.

Győzelmével a DAC bebiztosíthatta volna a második helyét – a dunaszerdahelyi csapat még sosem szerzett ezüstérmet az élvonalban –, így viszont, mivel a Zsolna (Zilina) közben 6–0-ra legyőzte a már bajnok Nagyszombatot, még a harmadik helye és ezzel együtt az Európa-liga-indulása sem biztos.

Az utolsó fordulóban a DAC a rózsahegyiek (Ruzomberok) vendége lesz, míg a Slovan a Zsolnát fogadja.

A hazaiaknál a csereként nevezett Mervó Bence nem kapott játéklehetőséget, míg Kalmár Zsolt eltiltását töltötte. Vidát a 68., Holmant a 70. percben cserélték le. Georges Leekens, a magyar válogatott szövetségi kapitány a helyszínen tekintette meg a rangadót.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 9. FORDULÓ

DAC–Slovan Bratislava 0–1
FK Trencín–MFK Ruzomberok 3–1
MK Zilina–Spartak Trnava 6–0

AZ ÁLLÁS
1. Spartak Trnava 31 20 4 7 41–26 64
2. Slovan Bratislava 31 16 8 7 55–35 56
3. DAC 31 15 9 7 42–32 54
4. Zilina 31 17 2 12 61–48 53
5. Trencín 31 14 6 11 73–47 48
6. Ruzomberok 31 10 10 11 36–35 40
Legfrissebb hírek

Redzic Damir a Red Bull Salzburgba szerződik – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 15:42

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

Légiósok: Vida Kristopher aláírt Romániában

Légiósok
2026.01.30. 15:44

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Szatmárnémetiben tűnt fel a magyar futball egykori ígérete

Légiósok
2026.01.23. 08:43

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Vida Máté: Ez egy olyan helyszín, ahová az ember akár ingyen is visszajönne

Minden más foci
2026.01.17. 17:32
Ezek is érdekelhetik