PSG: ultimátum az UEFA-tól – most kell eladni játékost

2018.06.13. 19:31
Az UEFA ultimátumot adott a pénzügyi fair play szabályzat megszegése miatt vizsgált Paris SG-nek: ha június végéig 60 millió euró értékben elad labdarúgókat, megússza szankció nélkül.

A 2011 óta katari kézben lévő párizsi klub hatalmas költekezése is szerepet játszott abban, hogy az UEFA 2013-ban létrehozta a pénzügyi fair play szabályrendszerét, amelynek lényege, hogy a kiadások és a bevételek arányban legyenek egymással.

A PSG pénzügyeit mindig is nagyítóval vizsgálták, és Neymar 2017-es, több mint 200 millió eurós szerződtetése miatt – amelyhez még az idén hozzáadódhat Kylian Mbappé nem sokkal kisebb átigazolási díja is – szankcióval fenyegetőzött.

Az UEFA jelezte, hogy a PSG-t továbbra is kiemelten kezeli, és ha a 2017–2018-as gazdasági idény végéig, azaz június 30-ig nem igazítja az európai szövetség által megkívánt szinthez a bevételeit, súlyos szankcióra számíthat. A BBC szerint ehhez 60 millió eurós bevételre van szüksége, amelyet kizárólag játékosok eladása által szerezhet meg. Francia források szerint 40 millió euró is elég lehet.

A lehetséges szankciókat nem részletezte az UEFA, de lehet pénzbüntetéstől kezdve az átigazolási időszakból való kizáráson át az európai sorozatoktól történő eltiltás is.

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
5 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2026.08.13. 10:17

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 13:09

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33