DAC: „Mindig szívvel játsszatok” – Rossi búcsúbeszéde

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.20. 22:10
Mint ismert, a magyar válogatott új szövetségi kapitánya, Marco Rossi győzelemmel távozott a DAC kispadjáról: a dunaszerdahelyiek 2–1-re nyertek a grúz Dinamo Tbiliszi otthonában az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóján, így továbbjutottak a második körbe, amelyben a fehérorosz Dinamo Minszk vár rájuk. A magyar nemzeti csapat irányítását átvevő olasz tréner ezzel a búcsúbeszéddel búcsúzott együttesétől az öltözőben, pénteken pedig már meg is érkezett Telkibe, a magyar válogatott főhadiszállására.

„Ez az utolsó közös esténk. Szeretnék köszönetet mondani mindenért, de a mai estéért is. Harcoltatok, kiadtatok magatokból mindent, erőn felül teljesítettetek. Ezt meg kell ismételnetek vasárnap!”

„Vasárnap új szezon kezdődik a ligában, és én végig az első három hely valamelyikén akarlak titeket látni. Figyelni foglak benneteket! Már csak azért is, mert több magyarországi játékos is van köztetek. Sok sikert, és mindig szívvel játsszatok. Köszönöm!”

Rossi pénteken megérkezett Telkibe

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
16 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
20 órája

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
Tegnap, 12:51

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
Tegnap, 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
Tegnap, 8:43

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
2026.09.24. 17:13

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29