Felkészülés: a Bayern hátrányból fordítva verte a PSG-t

2018.07.21. 17:53
null
Renato Sanches (labdával) nagy gólt lőtt (Fotó: AFP)
Első nyári felkészülési mérkőzését 3–1-re megnyerte a Bayern München labdarúgócsapata az International Champions Cup sorozatában a PSG ellen az ausztriai Klagenfurtban.

A Bayernnél első meccsén dirigált az új vezetőedző, Niko Kovac, aki három fiatalnak adott bizonyítási lehetőséget, a többiek jól ismert, stabil kezdők, az első csapat keretébe tartozók voltak. Mindezt csak azért mondjuk, mert a PSG-nél Thomas Tuchel pont megfordította az arányt: három olyan játékosnak adott lehetőséget, akire az első csapatnál is számítani fog majd az új idényben: a kapuban Gianluigi Buffon, a védelemben Lassana Diarra, a középpályán pedig Adrien Rabiot jutott szóhoz – a többiek húsz év körüli ifjak.

A fentiek ellenére messze nem játszott alárendelt szerepet a „PSG ifi", olyannyira, hogy a félidő közepén a vezetést is megszerezte: Kévin Rimane remek labdakezelés után indította Tony Weah-t, aki higgadtan a Bayern kapujába gurított a 31. percben.

A második félidőre aztán Niko Kovac David Alaba és Kingsley Coman pályára küldésével igyekezett frissíteni az együttesét, és ennek meg is lett az eredménye: egy szöglet után Javi Martínez közelről fejelt Buffon kapujába.

Néhány perccel később aztán Kovac újabb cseréket hajtott végre, majd a túloldalon Tuchel is meglépte első változtatását: Buffon helyett lehetőséget adott az ifjú Rémy Descamps-nak. A 22 éves kapust aztán Renato Sanches mindössze két perc után fel is avatta: a tizenhatos jobb sarkáról, jobbal csavart a rövid felsőbe.

A 3–1-es végeredményt is egy csere állította be: a holland Joshua Zirkzee pofozta a léc alá Serge Gnabry beadását.

A hajrában több gól már nem esett, így a Bayern München győzelemmel kezdte a felkészülést, míg a PSG a második edzőmeccsét is elvesztette a Tuchel-Lőw párossal a kispadon.

INTERNATIONAL CHAMPIONS CUP
Bayern München (német)–PSG (francia) 3–1 (0–1)

Klagenfurt, Ausztria
Bayern: Ulreich – Rafinha (R. Johansson, 71.), Stanisic (Alaba, 46.), J. Martínez (C. Richards, 62.), Bernat (Gnabry, 62.) – O. Meier (Shabani, 46.), Will, Renato Sanches (Zylla, 70.) – Robben (J. Meier, 62.), S. Wagner (Zirkzee, 62.), Ribéry (K. Coman, 46.).
PSG: Buffon (Descamps, 66.) – Mbe Soh, L. Diarra (Zagre, 72.), Rimane – Dagbe (Georgen, 84.), Bernede, Rabiot (Jesé, 72.), Nsoki – Nkunku (Postolachi, 72.), Toufiqui (Fressagne, 84.) – Weah.

Legfrissebb hírek

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
21 órája

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
2026.07.02. 20:14

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.07.02. 14:36

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:10

Sikeres magyar főpróba az oroszok ellen

Kosárlabda
2026.06.28. 21:30

A PSG után a Sunderland adja a legtöbb, gólszerző játékost

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:49

A vb egyik csillagával erősítene a BL-győztes PSG – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.06.22. 15:54

Felkészülés: a Somorja nyerte a felvidéki rangadót

Minden más foci
2026.06.20. 18:04
Ezek is érdekelhetik