Ligue 1: a Marseille nem akar csatárt igazolni, mégsem érkezik Balotelli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.18. 15:40
null
Balotelli valószínűleg nem lesz a Marseille játékosa a közeljövőben (Fotó: AFP)
Bár egy nappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy az Olympique Marseille hamarosan bejelentheti Mario Balotelli érkezését, a klub vezetőedzője, Rudi Garcia a szombati sajtótájékoztatón azt mondta: nem tartja indokoltnak, hogy csatárt igazoljon, ugyanis elégedett a jelenlegi támadóival.

 

Ahogy pénteken beszámoltunk róla, sajtóhírek szerint az Olympique Marseille és a Nice vezetői az utolsó tárgyalásra készülnek Mario Balotelli átigazolásáról. Az olasz játékos távozni szeretne jelenlegi klubjától, és szívesen folytatná a Marseille-ben. A legfrissebb hírek szerint azonban az átigazolás mégsem valósul meg, ugyanis Rudi Garcia úgy döntött, hogy a csapatnak nem a támadó szekcióját kell megerősítenie.

„Beszélnek róla, de mi nem teszünk így a klubon belül – mondta a tréner a hivatalos sajtótájékoztatón a helyszínen tartózkodó újságíróknak. – Most nem az az elsődleges, hogy csatárt igazoljunk. Elégedett vagyok, Valere Germain nagyon jól kezdett, és Kosztasz Mitroglu is igen erős felkészülést teljesített, mikor tavaly nyáron izomsérüléssel érkezett meg. Elégedett vagyok kettejükkel, nincs okom rá, hogy más után nézzek.”

Balotteli két évvel ezelőtt igazolt a Nice-hez, azóta 66 tétmérkőzésen 43 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott. Egy évig köti még szerződés jelenlegi klubjához, és az is lehet, hogy az idő előtti távozása mégsem valósul meg.

Legfrissebb hírek

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2026.02.03. 23:07

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57
Ezek is érdekelhetik