UEFA: a 2019-es szuperkupa-meccsen lesz először videobíró

2018.08.31. 12:56
A jövő augusztusi Szuperkupán alkalmazza majd először az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a videobírós rendszert, az úgynevezett VAR-t.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke pénteken beszélt arról, hogy a mostani szezonban még a legrangosabb kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában sem lesz videós segítsége a játékvezetőknek. A tervek szerint először 2019. augusztus 14-én, a BL és az Európa-liga győztesének isztambuli összecsapásán vetik be a rendszert.

A BL-ben ezt követően már a selejtező utolsó, playoffkörében használhatják a technikát, míg az El-ben 2020-tól vezetik be.

„A VAR működtetése még mindig nem teljesen egyértelmű, de tisztában vagyunk vele, hogy már nincs visszaút ebben a folyamatban” – utalt a szlovén sportvezető arra, hogy egyre elterjedtebb a VAR használata, a nagy bajnokságokban már használják, mint ahogy az idei oroszországi vb-n is működött.

Ceferin azt igyekezett hangsúlyozni, hogy az UEFA-nak nincs egyszerű dolga, mivel a kupameccsek egyszerre több országban zajlanak, s mindenhol más társaság közvetíti a meccseket.

„Még nem tudjuk, hogyan csináljuk majd” – jegyezte meg az elnök.

Legfrissebb hírek

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
2026.08.12. 22:55

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
2026.08.11. 11:45

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01