Légiósok: a DAC elveszítette a Slovan elleni rangadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.15. 20:49
null
Kalmár Zsolt (kék-sárgában) harcban egy pozsonyi játékossal (Fotó: fcdac.sk)
A Slovan Bratislava hazai pályán 3–2-re legyőzte a DAC-ot a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának szombati játéknapján.

 

A 3919 néző előtt lejátszott rangadó első húsz percében a Slovan kétgólos előnyt szerzett, aztán a 74. percben Andraz Sporar a második gólját is belőtte – már 3–0-ra vezetett a pozsonyi csapat. Vakoun Issouf Bayo fejjel gyorsan szépített, majd Kalmár Zsolt szögletét követően Christián Herc is a kapuba lőtt, maradt tíz perc az egyenlítésre, de az már nem jött össze a dunaszerdahelyieknek.

A végjáték igen viharos volt, a DAC első gólját szerző Bayót ki is állította a játékvezető.

A DAC három magyar légióssal kezdett: Kalmár végig a pályán volt, Vida Kristophert a 60., Vida Mátét a 84. percben lecserélték. A Slovanban Holman Dávid kispados volt, nem lépett pályára.

Nyolc forduló után a Slovan még veretlen, 20 ponttal vezeti a tabellát, az első vereségét most elszenvedő DAC öttel kevesebbet gyűjtve a második helyen áll.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
8. FORDULÓ
Slovan Bratislava–DAC 1904 3–2

Legfrissebb hírek

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
2026.08.12. 20:47

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
2026.08.12. 11:36

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30

Ezek az együttesek várnak a magyar csapatokra a nemzetközi porondon – minden egy helyen a folytatásról

Európa-liga
2026.07.30. 22:46

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46