Ligue 1: a Reims „beijesztett”, a PSG történelmet írt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.26. 23:14
Hatem Ben Arfa 596 nap után kezdett ismét a Ligue 1-ben, de csapata, a Rennes kikapott az Amiens otthonában. A meccs krónikájához tartozik, hogy a vendégek Jérémy Gelin kiállítása miatt a 61. perctől kezdve tíz emberrel játszottak.

A Marseille drámai végjátékban gyűjtötte be a három pontot, a Lyon viszont már az első bő fél óra során eldöntötte a meccsét.

A címvédő párizsiak nem kezdtek jól a Reims ellen, hiszen a második percben hátrányba kerültek. Nem kellett sokáig búslakodniuk a hazai szurkolóknak, hiszen Cavani rögvest egyenlített, majd Neymar büntetője után az uruguayi a szünet előtt már a harmadik PSG-gólt is megszerezte.

Ezzel a hetedik bajnokiján is eljutott három találatig az együttes, ilyen idénykezdetre korábban még egy csapat sem volt képes!

A fordulást követően Meunier is betalált, így a PSG végül 4–1-re legyőzte a Reimst.

FRANCIA LIGUE 1
7. FORDULÓ
Amiens–Rennes 2–1 (Gnahoré 51., Gouano 66., ill. Grenier 81.)
Bordeaux–Lille 1–0 (Kamano 7.)
Caen–Montpellier 2–2 (Kaui 10., Bammu 63., ill. Delort 37., Le Tallec 51.)
Dijon–Lyon 0–3 (Moussa Dembélé 16., 19., Terrier 35.)
Marseille–Strasbourg 3–2 (Payet 41. – 11-esből, Sanson 44., Germain 91., ill. Lala 27., Nuno da Costa 89.)
Nimes–Guingamp 0–0
Paris Saint-Germain–Reims4–1 (Cavani 5., 44., Neymar 24. – 11-esből, Meunier 55., ill. Chavalerin 2.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 7 7 – – 24–6 +18 21
2. Lyon 7 4 1 2 13–6 +7 13
3. Marseille 7 4 1 2 19–13 +6 13
4. Lille 7 4 1 2 11–6 +5 13
5. Montpellier 7 3 3 1 8–6 +2 12
6. Saint-Étienne 7 3 3 1 8–9 –1 12
7. Toulouse 7 3 2 2 8–10 –2 11
8. Dijon 7 3 1 3 9–9 0 10
8. Angers 7 3 1 3 9–9 0 10
10. Bordeaux 7 3 1 3 10–11 –1 10
11. Nice 7 3 1 3 6–9 –3 10
12. Nimes 7 2 3 2 13–13 0 9
13. Strasbourg 7 2 2 3 11–11 0 8
14. Reims 7 2 2 3 4–9 –5 8
15. Amiens 7 2 1 4 10–12 –2 7
16. Caen 7 1 4 2 9–11 –2 7
17. Rennes 7 2 1 4 9–12 –3 7
18. Monaco 7 1 3 3 8–9 –1 6
19. Nantes 7 1 2 4 7–12 –5 5
20. Guingamp 7 – 1 6 4–17 –13 1

Legfrissebb hírek

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
16 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.11.06. 22:44

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2026.11.05. 23:05

A Rennes és az Olympiakosz is megőrizte veretlenségét

Európa-liga
2026.11.04. 18:48

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
2026.11.04. 15:44

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:08

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:56