Nemzetek Ligája: Deschamps szerint esélyesek a németek ellen

Vágólapra másolva!
2018.09.05. 21:16
Didier Deschamps szövetségi kapitány szerint csapata, a világbajnoki címvédő francia labdarúgó-válogatott lép pályára előnyösebb lelkiállapotban Németország ellen a csütörtökön kezdődő Nemzetek Ligája első játéknapján.

A német válogatott címvédőként óriási meglepetésre a csoportkör végén búcsúzott a nyári oroszországi világbajnokságon, míg a franciák a horvátok legyőzésével húsz év után diadalmaskodtak újra a vb-n.

„Világbajnokként és esélyesként érkeztek a tornára. A történtek ellenére is a legmagasabb szintű együttesek közé tartoznak. Nagyon tisztelem a csapatukat, és azt, amit képviselnek” – hangsúlyozta Deschamps.

A szakvezető leszögezte, bízik együttesében, amely a legerősebb kerettel lép pályára, csak a kapitány Hugo Lloris hiányzik majd a csütörtökön 20.45-kor kezdődő müncheni összecsapáson.

„A világbajnoki cím erőt és magabiztosságot ad nekünk” – szögezte le az edző. Kitért rá, hogy a szezon elején nem lesz egyszerű egy ilyen nehéz mérkőzést megvívniuk, hiszen több játékosának rövid volt a felkészülési időszak az idény előtt.

A Nemzetek Ligája A-osztályának 1. csoportjában a holland válogatott szerepel még.

 

Legfrissebb hírek

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
2026.02.04. 10:42

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 21:58
Ezek is érdekelhetik