Görögország: Michael Skibbét várhatóan menesztik – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.24. 19:51
null
Michael Skibbének úgy tűnik, három év jutott a görög kispadon (Fotó: AFP)
A Nemzetek Ligájában nyújtott gyengébb teljesítmény miatt várhatóan meneszti a Görög Labdarúgó-szövetség Michael Skibbe szövetségi kapitányt.

 

 

A német szakember 2015 októberében vette át a válogatott irányítását, amely a vezetésével világbajnoki pótselejtezőig jutott, de ott kiesett a későbbi vb-döntős Horvátországgal szemben.

Skibbe szerződését ennek ellenére két évvel meghosszabbították, Görögország azonban a Nemzetek Ligájában eddig két győzelemmel és két vereséggel áll, a magyaroktól és a finnektől is idegenben szenvedett vereséget.

A Kicker úgy tudja, a szövetség végrehajtó bizottsága csütörtökön ül össze, és Skibbe menesztéséről dönt majd. Az utódja a korábbi ciprusi szövetségi kapitány, Angelosz Anasztasziadisz, a Panatninaikosz egykori edzője, Jannisz Anasztasziu, illetve az Atromitosz jelenlegi edzője, Damir Canadi lehet.

A C-LIGA 2. CSOPORTJÁNAK ÁLLÁSA
1. Finnország 4 4 – – 5–0 +5 12
2. Görögország 4 2 – 2 3–4 –1 6
3. MAGYARORSZÁG 4 1 1 2 5–6 –1 4
4. Észtország 4 – 1 3 3–6 –3 1

 

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
8 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
10 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
19 órája

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
Tegnap, 12:18

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
2026.09.21. 15:45

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

A mi 11-ünk – Csinger, Vitális és Redzic is a csapatban

Magyar válogatott
2026.09.17. 06:50