Nemzetek Ligája: Elvesztettük az önbizalmunkat – Löw

Vágólapra másolva!
2018.10.14. 08:04
null
Leroy Sané is eltűnt a holland védők között (Fotó: AFP)
A német labdarúgó-válogatottat irányító Joachim Löw szerint a nationalelf önbizalomhiányban szenved, s ez kihat a játékosok teljesítményére.

Németország háromgólos vereséget szenvedett Amszterdamban a hollandoktól, akik 2002 óta először győzték le legnagyobb riválisukat. A németek 21 lövéssel zárták a meccset, mégsem tudtak gólt szerezni.

„Ez nem csupán arról szól, hogy értékesítjük a lehetőségeinket. Jól játszottunk, amíg nem kaptunk gólt, akkor viszont láthatóvá vált, hogy az utóbbi eredmények miatt elvesztettük az önbizalmunkat” – mondta Joachim Löw, aki a 168. összecsapásán irányította a válogatottat, s ezzel lehagyta Sepp Herbergert.

A német együttes sorozatban a harmadik tétmérkőzésén nem tudott betalálni – ilyen még soha nem fordult elő a csapattal –, ráadásul a legutóbbi tíz találkozójából hatot elveszített.

„Miért nem találunk be? Nehéz megválaszolni, hiszen megvannak a tiszta helyzeteink. Az egygólos vereség elfogadható lett volna, de az utolsó tíz percben látott összeesés elfogadhatatlan.”

Timo Werner szerint a hollandok vezető gólja felért egy „gyomrossal”.

„Nagyon jól játszottunk az elején, sok helyzetet kialakítottunk, minden úgy történt, ahogy mi akartuk. Aztán jött a szöglet, és a lécről lepattanó labdával megszerezték a vezetést. Nem éltünk a lehetőségeinkkel, ez most a legnagyobb hiányosságunk.”

A hollandok szövetségi kapitánya, Ronald Koeman úgy véli, erre a sikerre lehet építeni, és tovább haladni a megkezdett úton.

„Ez a győzelem nagy önbizalmat adhat a jövőre nézve, igazán büszkék lehetünk magunkra. Nagyot küzdöttünk, és megmutattuk, hogy nagyszerűen tudunk futballozni. Fényes jövő vár a holland labdarúgásra. Mindenkinek szüksége volt erre a sikerre, a játékosoknak, a stábnak, egész Hollandiának.”

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA
1. CSOPORT
HOLLANDIA–NÉMETORSZÁG 3–0 (1–0)
Amszterdam, Johan Cruyff ArenA, 52 000 néző. Vezette: Cüneyt Cakir (török)
Hollandia: Cillessen – Dumfries, De Ligt, Van Dijk, Blind – De Roon, F. de Jong (Aké, 77.), Wijnaldum – Bergwijn (Groeneveld Danjuma, 68.), Depay, Babel (Promes, 68.). Szövetségi kapitány: Ronald Koeman
Németország: Neuer – Ginter, J. Boateng, Hummels, Hector – Kimmich – Can (Draxler, 57.), T. Kroos – Th. Müller (Sané, 57.), Ti. Werner – Uth (Brandt, 68.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Gólszerző: Van Dijk (30.), Depay (87.), Wijnaldum (93.)

Legfrissebb hírek

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:56

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Ráfáztak a hollandok a kihagyott helyzetekre, a lengyelek bombagóllal pontot mentettek

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:47

A világbajnoki szereplésért is hajtanak a német fiatalok a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:10

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17

Mbappé 50. válogatottbeli gólját szerezte, a franciák a németek legyőzésével bronzérmesek az NL-ben

Minden más foci
2025.06.08. 16:51

Hollandia a finnek, Ausztria a románok legyőzésével kezdte a vb-selejtezősorozatot

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:45
Ezek is érdekelhetik