Vb 2026: közös ligát szervezhet az USA, Kanada és Mexikó

MTI MTIMTI MTI
2018.10.10. 16:57
Közös amerikai-kanadai-mexikói labdarúgóliga szerveződhet annak nyomán, hogy a három ország együtt rendezi a 2026-os világbajnokságot.

Enrique Bonilla, a mexikói liga elnöke szerint egy ilyen együttműködés jó hatással lenne a csapatok fejlődésére, valamint gazdasági megerősödésére.

„Ha egy világbajnokságot meg tudunk rendezni közösen, akkor komolyan el kell gondolkoznunk a közös bajnokságon is” – jelentette ki egy londoni megbeszélésen Bonilla. Kiemelte, a döntés előtt meg kell vizsgálniuk a terv mellett és az az ellen szóló érveket, de ha nem sikerül megállapodniuk, akkor álláspontja szerint a labdarúgás örökre a gazdag európaiaké marad.

Idén a mexikói élvonal képviselői, valamint az észak-amerikai profi bajnokság (MLS) vezetői már kötöttek egy megállapodást, melynek értelmében a két liga győztese a Bajnokok Kupája (Campeones Cup) keretében összecsap egymással. Az első ilyen meccset szeptemberben a Tigres 3–1-re megnyerte a Toronto FC-vel szemben. A tervek szerint az együttműködés egy All Star-mérkőzéssel bővül majd a későbbiekben.

Jelenleg a két bajnokság közül a mexikóit jegyzik magasabban: az észak- és közép-amerikai nemzetek csapatait tömörítő CONCACAF Bajnokok Ligája mind a tíz eddigi kiírását mexikói együttes nyerte, míg az MLS csak három döntőst adott.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kongresszusa júniusban ítélte oda a 2026-os világbajnokság rendezési jogát a három országnak, melyek közös pályázata Marokkóénál bizonyult jobbnak. Jelen állás szerint az a torna lesz az első 48 csapatos vb.

Legfrissebb hírek

Amikor annyira alacsony vagy, hogy ki kell cserélni előtted a játékoskísérőt...

Foci vb 2026
7 órája

Kanada és Anglia a legveszélyesebb a szögletek után

Foci vb 2026
14 órája

A kaliforniai baseballmeccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
14 órája

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
15 órája

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
15 órája

Ébredeznek a belga sztárok, de játékban több kell

Foci vb 2026
15 órája

Halálos áldozatokkal járt a mexikói örömünnep

Foci vb 2026
18 órája

Vb 2026: kolumbiai születésű csatár a sztár a mexikói válogatottban

Foci vb 2026
19 órája
Ezek is érdekelhetik