Hollandia: visszavonul a 109-szeres válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.01. 13:44
null
Van der Vaart befejezi (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Van der Vaart, a Real Madrid, a Tottenham és a Hamburg korábbi középpályása, aki jelenleg a dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság harmadik helyén álló Esbjergben futballozik.

A most 35 esztendős Rafael van der Vaart az Ajaxban lett profi játékos, legjobb éveit pedig a Hamburgnál töltötte el. A 2007–2008-as idényben 44 tétmeccsen lőtt 21 góljával a Real Madridot is meggyőzte, hogy érdemes szerződtetni. Két év alatt azonban nem kapott túl sok lehetőséget, így továbbállt, Londonba, ahol a Tottenham csapatkapitánya is volt. Újabb két idény után pedig visszatért az ekkor már inkább német közép-, mint élcsapat HSV-hoz.

Az elmúlt években saját karrierjét kedvese, a dán válogatott kézilabdázó Estavana Polman pályafutásához igyekezett igazítani. A Real Betistől Dániába igazolt, ahol előbb a Midtjylland, majd idén nyártól az Esbjerg játékosa lett – utóbbi városban játszik Polman is.

Van der Vaart a jelenlegi szezonban sérülések miatt csupán három bajnokin, összesen pedig hat tétmérkőzésen léphetett pályára. Szerződése – hasonlóan Polmanéhoz – 2019 nyarán kifut.

„Ez az utolsó évem a pályán, ahogyan Estavana élete alakul, úgy alakul az enyém is, követni fogom” – mondta a bt.dk oldalnak a holland válogatottban összesen 109 mérkőzésen futballozó, és 25 gólt jegyző Rafael van der Vaart.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Óriási nyílt edzés készül Hamburgban: letelik a védő súlyos, négyéves eltiltása

Német labdarúgás
2026.09.15. 09:56

Willi Orbán is betalált, a nevét skandálta a közönség – a Leipzig kiütötte a Hamburgot

Német labdarúgás
2026.09.13. 17:36

Négy forduló után sincs gólja a nyáron 366 millió eurót költő Tottenhamnek a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.12. 20:27

A Hamburg ötgólos pofonba szaladt bele hazai pályán a Mainz ellen

Német labdarúgás
2026.09.06. 20:14

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
2026.09.05. 19:31

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Dárdai Bence visszatért, a Wolfsburg tizenegyesekkel jutott tovább a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.08.24. 23:14