NL: milliókért kelt el Ronald Koeman taktikai cetlije

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.19. 13:22
Egy árverésen 35 ezer euróért (11.2 millió forintért) kelt el az a papírcetli, amely Ronald Koeman holland szövetségi kapitány taktikai utasítását tartalmazta a németek elleni Nemzetek Ligája-futballmérkőzésen.

A papírdarabot egy névtelenségbe burkolózó szurkoló bocsátotta internetes aukcióra, s a bevételt egy alapítványon keresztül hátrányos helyzetű dél-afrikai gyermekek megsegítésére fordítják.

Koeman november 19-én, a 2–2-vel zárult gelsenkircheni találkozó hajrájában adta be a pályára játékosainak a cetlit, melyen az szerepelt, hogy a hátvéd Virgil van Dijk a hátralévő időben menjen fel a támadásokkal. Ekkor a németek 2–1-re vezettek, és Van Dijk a 91. percben egyenlített, így a hollandok csoportelsők lettek, és bejutottak a négyes döntőbe.

A meccs után a tévés kommentátorként jelen lévő, korábbi válogatott Rafael van der Vaart találta meg a pálya szélén a papírt. Koeman utóbb elárulta, hogy nem ő írta rá a szöveget, hanem asszisztense, Dwight Lodeweges.

 




 

Legfrissebb hírek

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Ráfáztak a hollandok a kihagyott helyzetekre, a lengyelek bombagóllal pontot mentettek

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:47

„Csak energiát akartam vinni a játékba”– Anthony Gordon elnézést kért a piros lapja után

Angol labdarúgás
2025.08.26. 09:41

Arne Slot: Az, hogy védőként ilyen teljesítményt nyújtott, sokat elárul Szoboszlai mentalitásáról

Angol labdarúgás
2025.08.26. 07:33

Van Dijk Diogo Jotáról: Örökké bajnok, örökké a 20-as

Angol labdarúgás
2025.07.04. 09:58

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17

Hollandia a finnek, Ausztria a románok legyőzésével kezdte a vb-selejtezősorozatot

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:45
Ezek is érdekelhetik