Átigazolás: Fabregas a Monacóban folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.01.11. 18:57
null
Fabregas három és fél évre írt alá (Fotó: asmonaco.com)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Monaco a hivatalos oldalán jelentette be a világ- és kétszeres Európa-bajnok spanyol középpályás, Cesc Fabregas szerződtetését.

Cesc Fabregas négy és fél év után intett búcsút a Chelsea-nek, amelyben 198 tétmérkőzésen lépett pályára, amiken 22 gólt és 57 gólpasszt jegyzett.

A londoni klubbal a 2014–2015-ös és a 2016–2017-es idényben megnyerte a Premier League-et, emellett egy-egy Angol Ligakupa- és FA-kupa-serleget is begyűjtött a „kékekkel”.

A 31 éves középpályás Maurizio Sarri érkezésével az őszi szezonban nem jutott annyi lehetőséghez, mint a korábbi években, ezért a tél közeledtével egyre több hír látott napvilágot, miszerint távozik januárban. Előbb még a Milannal hozták szóba, majd az új esztendő elején jelentek meg a sajtóban az első információk arról, hogy a hercegségbelieknél folytathatja a pályafutását.

A világbajnok spanyol középpályás három és fél évre, 2022 nyaráig írt alá a Monacóhoz, ahol a 44-es mezszámot fogja viselni.


AS Monaco on Twitter

Annonce Fabregas https://t.co/JW2TWJJqBr



 

Legfrissebb hírek

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
11 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2025.09.12. 22:45

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
2025.09.11. 09:45

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik