Portugália: Ronaldo beszélt a válogatottal kapcsolatos terveiről

2019.01.02. 11:36
null
Ronaldo idén ismét szerepelhet hazája válogatottjában (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo több mint féléve nem lépett pályára a portugál labdarúgó-válogatott színeiben, de a világklasszis csatár azt tervezi, hogy 2019-ben visszatér hazája nemzeti csapatába.

 

Cristiano Ronaldo utoljára a tavaly nyári világbajnokságon lépett pályára hazája válogatottja színeiben – akkor Uruguay 2–1 győzelmével búcsúztatta a portugálokat a nyolcaddöntőben.

Portugália azóta többek között a Nemzetek Ligájában szerepelt, melynek A-divíziójának 3. csoportjából Ronaldo távolléte ellenére is csoportelsőként jutott tovább. A klasszis azután döntött amellett, hogy ideiglenesen nem szerepel a válogatottban, hogy az idényt megelőzően a Real Madridtól a Juventushoz igazolt, és egy ideig kizárólag a klubkarrierjére szeretett volna koncentrálni.

Most viszont úgy véli, hogy rövidesen visszatér a portugál nemzeti csapatba, de korábbi döntését továbbra is helyesnek tartja.

„2019-ben az edzői stáb rendelkezésére szeretnék állni – mondta 154-szeres válogatott csatár. – Korábban megegyeztünk, hogy nem játszom a szezon első felében. Harminchárom éves vagyok, most költöztem át egyik országból a másikba, munkamódszert, csapattársakat és a személyes rutinomat változtattam meg. Azt hiszem, hogy ez volt a legjobb döntés.”

Az, hogy Ronaldo pontosan mikor lép újra pályára a válogatottal, egyelőre nem tudni. A következő tétmeccsre március 22-én kerül sor, amikor is Portugália Ukrajna ellen kezdi meg 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének csoportkörét.

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:14

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiáról: Ide tartozom, itt akarom folytatni

Minden más foci
2026.02.22. 09:36

Kylian Mbappé Cristiano Ronaldo csúcsait is megdöntheti

Spanyol labdarúgás
2026.02.10. 11:23

Teljesültek C. Ronaldo kívánságai, visszatér az Al-Naszr keretébe

Minden más foci
2026.02.10. 07:50

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
2026.02.06. 11:36

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
2026.02.06. 09:00

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44
Ezek is érdekelhetik