Bulgária: 44 szurkolót vettek őrizetbe Szófiában

MTI MTIMTI MTI
2019.02.25. 13:52
Negyvennégy futballszurkolót vettek őrizetbe Szófiában vasárnap a Levszki és a CSZKA közötti mérkőzést övező összecsapások nyomán.

A bolgár hatóságok arról számoltak be, hogy az élvonalbeli bajnoki előtt, közben és után „közrend megzavarásáért”, valamint „tiltott tárgyak, pirotechnikai eszközök és kábítószer birtoklása” miatt kellett intézkedniük.

A két klub drukkerei közötti összecsapásoknak több évtizedes múltja van, 2000-ben haláleset is történt, azóta gyakoribbak a rendőri fellépések. A rendőrségi jelentésben ezúttal nem esett szó súlyos sérültről.

A rangadón a Levszki egy öngóllal 1–0-ra legyőzte a vendég CSZKA együttesét, amely a 44. perctől emberhátrányban játszott. A tabellán mindkét együttesnek 48 pontja van: a Levszki a második, a CSZKA a harmadik helyen áll. A bolgár bajnokságban azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, a Levszki szeptember végén idegenben is 1–0-ra legyőzte a CSZKA csapatát. Az éllovas – és címvédő – Ludogorec előnye 23 fordulót követően öt pont szófiai riválisaival szemben.

Legfrissebb hírek

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40

Marko Nikolics: Ez egy utazás kezdete, semmiképpen sem a vége

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 07:55

Nyolc év után juthat fel újra a BL-főtáblára az AEK Athén

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 10:59

Góltalanság Szófiában, Athénban harcolhatja ki a BL-főtáblát az AEK

Bajnokok Ligája
2026.08.18. 22:49

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 19:01

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

BL: saját közönsége előtt szórakozta el háromgólos előnyét a Lech Poznan, majd tizenegyesekkel kiesett

Bajnokok Ligája
2026.07.29. 21:57

Szurkolói miatt megbüntette az UEFA a CSZKA Szófiát

Európa-liga
2026.07.21. 18:01