Román Kupa: a Sepsit kiejtő kolozsváriak jutottak az elődöntőbe

2019.02.27. 21:21
null
A CFR kiejtette a Sepsit a Román Kupából (Fotó: Manases Sándor)
A kolozsvári CFR jutott be a labdarúgó Román Kupa elődöntőjébe, mivel a Sepsi OSK otthonában rendezett negyeddöntőben 1–0-ra legyőzte a házigazdát.

A bajnoki rájátszásba jutás örömére tűzijátékkal ajándékozta meg a Sepsi OSK vezetése a székelyföldi csapat szurkolóit a kolozsvári CFR elleni Román Kupa-negyeddöntő előtt, aminél látványosabb esemény aztán nem is történt az első félidőben.

A bajnoki meccsekhez képest két erősen tartalékos csapat összecsapása ugyanis kevés helyzetet hozott az első félidőben, Jesús Fernandeznek, a CFR kapusának az első negyedóra végén kellett védenie Gabriel Moura, majd Florin Stefan távoli kísérletét, a túloldalon pedig csak Lang Ádám szöglet utáni fejese találta el Fejér Béla kapuját. Az igazán nagy lehetőségeknél pedig, ha tenyérnyivel is, de fölé szállt a labda: a 38. percben a Sepsi védője, Rus Adrián fejese volt pontatlan, majd a játékrész utolsó percében a kolozsvári Alexandru Ionita tévesztette el a bal felső sarkot.

A második félidőt sokkal aktívabban kezdte a vendégcsapat, és Omrani fejesét még fogta ugyan Fejér, de az 59. percben a francia csatár labdát lopott a szentgyörgyi védőktől, indította Valentin Costachét, aki laposan a bal alsóba lőtt (0–1).

A vendégvezetés pedig arra kényszerítette Eugen Neagoét, a Sepsi edzőjét, hogy hónapok óta mellőzött veterán csatárát, Hadnagy Attilát is pályára küldje. A háromszéki közönség kedvence pedig kétszer is közel járt az egyenlítéshez, de ollózása után Jesús kitolta a léc alól a labdát, az utolsó percben pedig a védők blokkolták a lövését. Rus szabadrúgása járt még közel a CFR kapujához, de a Liga 1 legjobb védelme most is kihúzta kapott gól nélkül, így a kolozsvári csapat jutott az elődöntőbe, mintegy húsz szurkolója legnagyobb örömére.

ROMÁN KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Sepsi OSK–CFR 0–1
(Costache 59.)
Dunarea Calarasi–Astra 1–2

KEDDEN
Hermannstadt–Viitorul 2–3

CSÜTÖRTÖKÖN
19.00: Csíkszereda–Craiova

Legfrissebb hírek

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
21 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
2026.08.10. 22:51

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
2026.07.22. 17:39

Románia: pont és gól nélkül kezdték az idényt a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.07.20. 23:05

Diószegi László: Egyedül kevés vagyok ahhoz, hogy a Sepsit az élvonalban tartsam

Minden más foci
2026.07.16. 18:16

Románia: a Sepsihez szerződött a korábbi fehérvári szélső

Minden más foci
2026.07.06. 18:15