Törökország: 22 játékos érkezett 2 óra alatt a másodosztályú klubhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.02. 14:00
null
Sok játékos érkezett a török klubhoz (Fotó:twitter.com/elazigspororgtr)
A török másodosztályú labdarúgó-együttes, az Elazigspor a téli átigazolási időszak utolsó két órájában 22 játékost szerződtetett, miután el volt tiltva bármiféle átigazolási üzlettől – írja az ESPN.

 

A másodosztályú klubnak az átigazolási időszak utolsó óráiban sikerült elérnie, hogy a szerződtetésekkel kapcsolatos tiltás fel legyen függesztve, így miután a megegyezés megtörtént a Török Labdarúgó-szövetséggel, érkezhettek a játékosok. Az Elazigspor két óra leforgása alatt összesen két kezdőre elegendő, vagyis 22 futballistával kötött szerződést, ebből 12 véglegesen és 10 kölcsönbe írta alá az együttesnél.

„Szeretném megköszönni a klub összes alkalmazottjának az igyekezetét. Egyidejűleg végeztünk tárgyalásokat a szövetséggel és azokkal játékosokkal, akiket ide akartunk hozni. Amikor fel lett függesztve a tiltás, sikerült a játékosokkal felvenni a kapcsolatot és megegyezni velük két órán belül" – nyilatkozott az ESPN-nek a csapat korábbi elnöke, Selcuk Öztürk.

Egy kis dolga még lesz az együttes vezetőségének, mivel a trénerüket,Orhan Kaynakot menesztették, így egy végleges helyettest kell találniuk.

Legfrissebb hírek

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Gülsen Karanis Eksioglu a válogatottba várja Szalai Attiláékat

Minden más foci
2025.08.08. 06:34
Ezek is érdekelhetik