Törökország: lemondott a labdarúgó-szövetség elnöke

MTI MTIMTI MTI
2019.02.28. 15:02
Lemondott a Török Labdarúgó-szövetség (TFF) elnöki posztjáról csütörtökön Yildirim Demirören, miután a tulajdonában lévő cégcsoport felvásárolta az ország egyetlen legálisan működő sportfogadással foglalkozó vállalatát, az Iddaa-t.

Az 54 éves sportvezető cége februárban tett ajánlatot az Iddaa működtetésére, ennek nyomán a legnagyobb török ellenzéki párt, valamint a közvélemény is azon az állásponton volt, hogy a TFF elnökének már az ajánlattételi eljárás megkezdése előtt le kellett volna mondania a sportszövetség vezetéséről.

„A mai napig megtiszteltetés és büszkeség volt számomra a TFF vezetése, a döntést pedig azért hoztam meg, hogy ez az ügy a továbbiakban ne árnyékolja be a szövetség működését sem Törökországban, sem világszerte” – idézte Demirörent a szervezet honlapján megjelent közlemény.

A Demirören Holding és az egyesült államokbeli Scientific Games által alkotott Sans Girisim 0.2 százalékos bevétel-megosztási ajánlatával nyerte el az Iddaa működtetésére kiírt pályázatot. A másik kandidáló vállalat, az Iddaa-t 2008 óta irányító Inteltek fellebbezést nyújtott be, amelyben azt kérte, hogy ajánlattételi eljárást lefolytató bizottság ne vegye figyelembe a Sans Girisim pályázatát. A sportfogadó cég működtetésére először tavaly novemberben írtak ki pályázatot, azon csak az Inteltek indult el, így később törölték a kiírást azzal az indokkal, hogy valós versenyhelyzet nem alakult ki.

Néhány órával azelőtt, hogy Demirören bejelentette a lemondását, a TFF közölte, hogy a válogatottal 2002-ben világbajnoki bronzérmes Senol Günest visszahívták szövetségi kapitánynak. A 66 éves szakember június 1-jén kezdi meg a munkát, addig biztosan vezetőedző marad a török Szuperligában harmadik Besiktasnál, amelynek 2004 és 2012 között Demirören volt az elnöke.

Legfrissebb hírek

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
2026.06.28. 17:34

Montella: Nem kell 24 évet várni az újabb török vb-részvételre

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:45

Törökország továbbra is hibátlan a házigazdák ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:51

Megdőlt a vb-gólrekord, Törökország hajrában szerzett góllal, az amerikaiak elleni győzelemmel búcsúzott

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:03

Az eddig gól nélküli törökök háromszor is betaláltak az amerikaiaknak – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:17

Indul a Törökország–Egyesült Államok és a Paraguay–Ausztrália mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:01

Vb 2026: a török szövetség elnöke kiállt a kapitány mellett

Foci vb 2026
2026.06.22. 12:44

Így vette át a meccs embere díjat a paraguayi gólszerző

Foci vb 2026
2026.06.20. 10:40
Ezek is érdekelhetik