Eurofutball: Iker Casillas 40 éves koráig marad az FC Portónál

MTI MTIMTI MTI
2019.03.19. 14:37
Iker Casillas egyezségre jutott az FC Porto labdarúgócsapatának vezetőjével arról, hogy 2021-ig meghosszabbítják a szerződését.

A portugál egyesület honlapja idézi a 38. életévét májusban betöltő spanyol kapust, aki elárulta: a klubelnök Antonio Pinto da Costa az együttműködés egyéves meghosszabbítása helyett azt javasolta neki, maradjon negyvenéves koráig.

„Ha tovább küzdhetek a célokért a csapattársaimmal, akkor semmi ellenvetésem a folytatást illetően, már csak azért sem, mert nagyon hálás vagyok a városnak és a klubnak” – folytatta Casillas, aki hétfő este a spanyol televíziónak már elmondta, hogy a héten megtörténik a szerződéshosszabbítás.

„Nyilvánvalóan az FC Portóban fejezem be a pályafutásomat” – tette hozzá a világ- és Európa-bajnok kapus.

Casillas 2015-ben nevelőegyesületétől, a Real Madridtól igazolt Portugáliába. A spanyol klub színeiben 16 év alatt többek között három Bajnokok Ligáját, öt bajnoki címet, két spanyol Király-kupát, valamint klubvilágbajnokságot nyert. A Portóval tavaly portugál bajnok lett, jelenleg pedig negyeddöntős a Bajnokok Ligájában.

Legfrissebb hírek

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.08.10. 22:40

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

A Real Madrid hosszabbított Vinícius Júniorral – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 20:17

A következő ciklusban is Pochettino vezeti az amerikai válogatottat – hivatalos

Foci vb 2026
2026.08.03. 16:15

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Tóth Balázs visszautasította a Blackburn szerződéshosszabbítási ajánlatát – sajtóhír

Légiósok
2026.07.27. 10:12

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
2026.07.22. 15:18

2010-ben Casillas, 2022-ben Messi emelhette magasba a trófeát. Idén ki lesz az?

Foci vb 2026
2026.07.19. 18:30