PSG: „A fiamat rabként kezelik Párizsban, a klub túsza”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.21. 12:37
null
Véronique szerint fiát rabként kezelik a Paris Saint-Germainnél (Fotó: AFP)
Hosszú ideje tart már Adrien Rabiot kálváriája a PSG-nél. Mint ismert, a játékos közölte, nem hosszabbítja meg szezon végén lejáró szerződését a párizsiaknál, a klub pedig bejelentette, a középpályás határozatlan ideig nem lép pályára a csapatban. Legutóbb arról lehetett olvasni, hogy már az edzésekről is kitiltották, most pedig édesanyja, Véronique adott őszinte interjút a L’Équipe-nek, melyben azt állítja, fiát rabként kezelik a francia fővárosban.

 

„Ez nem csak egy illúzió. Adrient rabként kezelik. A PSG túsza. Hamarosan kenyéren és vízen tartják majd egy cellában! Kegyetlen ez a környezet. Egy futballista azért van, hogy játsszon, nem azért, hogy üljön a szobában. December óta nem játszott, valószínűleg júniusig nem is fog. Ez egy profi karrierben óriási időszak!”

„Azért ejtették túszul, mert nem akar hosszabbítani, miközben csak tiszteletben tartja a szerződésében foglaltakat. Ő is csak azt kéri, hogy tartsák tiszteletben a szerződésben foglaltakat, de azért megbüntették, hogy nem ment el Katarba, amikor a nagymamája elhunyt, nem sokkal később az édesapja is. Néhány játékost azért is megbüntetnek, ha hat percet késik, mások sérülten körbeutazhatják a világot és bulizhatnak”
– szúrt oda félreérthetetlenül a sérült Neymarnak Véronique Rabiot.

Rabiot párizsi karrierjének folytatására eddig sem volt érdemes nagy összegben fogadni, és ez a nyilatkozat sem növeli az esélyeit.

Legfrissebb hírek

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
21 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2025.09.12. 22:45

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
2025.09.11. 09:45

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik