Monaco: „Ordított, vegyük el a labdát, Henry sokkolt minket!”

Vágólapra másolva!
2019.04.15. 10:10
Thierry Henry alig több mint három hónapig volt a francia élvonalbeli AS Monaco futballcsapatának vezetőedzője, ami sokak szerint leginkább annak volt köszönhető, hogy nem volt szerencséje. Korábbi játékosa, Alekszandr Golovin szerint azonban nagy gondok voltak a franciával…

Henry 2018 októberében vette át a Monaco irányítását, majd 2019 januárjában már fel is állították a kispadról. 2019 januárjában már fel is állították a kispadról.

A francia ikonnal a fedélzeten a hercegségbeliek 20 meccsükből mindössze négyet nyertek meg, ám sokak szerint ez nem feltétlenül volt Henry hibája, hiszen megnehezítette a munkáját, hogy egy szenvedő csapatot vett át, amelyet ráadásul állandó sérüléshullám sújtott.

Henry sokkolta játékosait (Fotó: AFP)
Henry sokkolta játékosait (Fotó: AFP)

A jelenleg is a Monacót erősítő Alekszandr Golovin szerint azonban nem ez volt az egyetlen gond.

„A legnagyobb probléma talán az volt, hogy Henry még mindig inkább játékosként tekintett magára, nem edzőként” – mondta egy orosz YouTube-videóban Golovin.

„Szinte minden edzés arról szólt, hogy az első percekben felhúzta magát azon, ahogy játszottunk, befutott a pályára, és megmutatta, mit kellene csinálni. Volt, hogy dühében felvette a labdát, lerakta a lába elé, és azt ordította, hogy próbáljuk meg elvenni tőle. Sokkolt minket, mert nem értettük, mit is szeretett volna látni tőlünk...” – tette hozzá az orosz középpályás.

Henry a menesztése óta nem vállalt munkát edzőként, sajtóhírek szerint a legvalószínűbb, hogy visszatér a belga válogatotthoz Roberto Martínez segítőjeként.

Legfrissebb hírek

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
13 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2025.09.12. 22:45

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
2025.09.11. 09:45

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik