PSG: megszólalt Choupo-Moting, a „helyzetéről” beszélt

Vágólapra másolva!
2019.04.08. 21:31
null
Lekezeli, kapufa... (Fotó: Twitter.com/SquawkaNews)
Egészen ritkán látható bénázást mutatott be a PSG csatára, Jean-Eric Maxim Choupo-Moting vasárnap este, a Strasbourg elleni bajnoki mérkőzés 28. percében, amikor a gólvonalon állította meg csapattársa kapuba tartó emelését. A kameruni válogatott támadó elmondta, mi járt a fejében, és a PSG vezetőedzője, Thomas Tuchel is megszólalt az esettel kapcsolatban.

A PSG vasárnap este 2–2-es döntetlen játszott hazai pályán a Strasbourg ellen, így egyelőre még nem ünnepelheti újabb bajnoki címét. A mérkőzés egyik kulcsfigurája a párizsiak kötőjelekben gazdag támadója, Jean-Eric Maxim Choupo-Moting volt, aki a sok hiányzó és sérült miatt kezdőként kapott lehetőséget.

Úgy tűnt, meg is hálálja a belé vetett bizalmat, amikor a 13. percben megszerezte a PSG-nek a vezetést, ám a vendégek egyenlítése után néhány perccel nehezen felejthető mozdulatokra ragadtatta magát.

Christopher Nkunku átemelte a labdát Matz Sels kapus fölött, ám az akciót követő gólra éhes(???) kameruni válogatott támadó a gólvonalon megállította a labdát, a védők meg végül tisztáztak... Ha átlépi, nem ér bele, gól, ő azonban a legrosszabb döntést választotta.

„Először azt hittem, Nkunku nekem passzol, de lőtt. Utána elindultam a labdára, mert úgy gondoltam, hogy a védő el fogja érni. Hezitáltam, mert egy pillanatra az is bevillant, hogy esetleg lesen vagyok, igazából véve minden nagyon gyorsan történt. Amikor viszont láttam, hogy a védő nem éri el, eldöntöttem, hogy én sem fogom, de addigra már a két gondolat között voltam, és reflexből hozzáértem a labdához, az a kapufát érte, aztán meg jöttek is a védők. Szóval, szégyellem magam, mert ha nem nyúlok bele, akkor bemegy a labda. Nagyon sajnálom a történteket” – idézte a csatárt a L'Équipe.

Az esettel kapcsolatban megszólalt Thomas Tuchel, a PSG vezetőedzője is, aki védelmébe vette a támadót.

„Azt hiszem, némi önbizalomhiánnyal küzd, ami valahol érthető is, hiszen nem gyakran kezdő. Nem a kezdőcsatár szerepét szántuk neki, ezzel tisztában is van, ugyanakkor viszont csereként nagyszerűen tud beszállni a meccsekbe. Nem tudom, miért csinálta, vagy mi járt a fejében, még nem beszéltem vele, de ez amolyan igazi, Murphy-törvénynek megfelelő eset volt” – mondta Tuchel közvetlenül a találkozó lefújását követően.

AZ ESET

Legfrissebb hírek

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 17:10

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
2025.11.09. 22:54

Negóék a 95. percben mentettek pontot

Francia labdarúgás
2025.11.08. 20:53

Embolo döntött, a Rennes párizsi győzelmével kezdődött meg a francia forduló

Francia labdarúgás
2025.11.07. 22:49

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Benne van a pakliban, hogy a BL-döntő párizsi hőse az idén már nem lép pályára

Francia labdarúgás
2025.11.04. 11:45
Ezek is érdekelhetik