Deloitte: rekordbevételt értek el az európai labdarúgóklubok

Vágólapra másolva!
2019.05.30. 11:36
Az európai futballklubok a 2017–2018-as idényben a Deloitte könyvvizsgáló cég számításai szerint összesen 28.4 milliárd eurós rekordbevételre tettek szert, amely 11 százalékos növekedést jelent a korábbi időszakhoz képest.

A vállalat arról számolt be, hogy ennek jelentős részét az öt nagy bajnokság – az angol, a francia, a német, az olasz és a spanyol liga – érte el, ezeknek összbevétele 15.6 milliárd euró volt, ami hat százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban.

„Az európai klubfutball soha ilyen erős pénzügyi helyzetben nem volt, mint jelenleg” – jelentette ki Dan Jones, a Deloitte sportágazatával foglalkozó vezetője, aki hozzátette, gazdasági szempontból továbbra is a Premier League van vezető szerepben, de várakozása szerint a többi liga bevétele is jelentősen növekedni fog a következő években.

A PL bevétele 4.8 milliárd font volt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a 2017–2018-as idényben öt csapat szerepelt a Bajnokok Ligájában, így az európai szövetségtől (UEFA) több pénz érkezett. A második helyre a német Bundesliga ugrott fel a spanyol La Ligát megelőzve, mivel új, kedvezőbb szerződést kötött a televíziós közvetítési jogok értékesítésére.

A Deloitte arról is ír, hogy a Premier League rekordösszeget költött játékosok igazolására, emiatt a klubok össznyeresége 16 százalékot visszaesett, de így is 867 millió font volt a vizsgált időszakban.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
18 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
21 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50
Ezek is érdekelhetik