Fortuna Liga: két magyar is bekerült az álomcsapatba

2019.05.30. 11:02
null
Vida Kristopher is bekerült a Fortuna Liga álomcsapatába (Fotó: fcdac.sk)
A szlovák Sport napilap alapján két magyar válogatott labdarúgó, Kalmár Zsolt és Vida Kristopher is bekerült a Fortuna Liga álomcsapatába.

 

„A magyar válogatott játékosa volt a DAC legjobbja. Nagy erőssége a cselezés és a támadójáték, nyolc gólt szerzett és öt gólpasszt adott” – írta Kalmár Zsoltról a sportnapilap, amely Vida Kristophert is méltatta: „Bayo távozása után előretolt csatárként játszott, de nagyon jól érezte magát a széleken is. Tizenegy találattal a DAC legjobb góllövője lett!”

A bajnoki ezüstérmes dunaszerdahelyiektől kettejükön kívül a csapatkapitány, Tomás Huk került még be a legjobb tizenegybe.

A DAC június 16-án kezdi meg a felkészülést az új idényre, a hazai munka után június 28-tól július 5-ig Telkiben edzőtáborozik. A tervek szerint három magyarországi csapat ellen lép pályára, de biztosan csupán annyi tudható, hogy július 5-én a Vasas ellen szerepel az Illovszky Rudolf Stadion hivatalos megnyitóján.

Legfrissebb hírek

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
4 órája

Harmadik lett az ETO FC a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
20 órája

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Az angol másodosztályban folytathatja a 21 éves magyar középpályás – sajtóhír

Légiósok
2026.06.23. 10:09

DAC: több mint egy év után bejelentett sportigazgató és norvég balhátvéd érkezett – hivatalos

Minden más foci
2026.06.22. 16:23

Felkészülés: a Somorja nyerte a felvidéki rangadót

Minden más foci
2026.06.20. 18:04

A Como érvényesítette az opciót, Bősze Levente az olasz klubban marad

Légiósok
2026.06.16. 13:10

Robert Klauss a DAC új vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2026.06.05. 21:32
Ezek is érdekelhetik