PSG: a klub készen áll elengedni Neymart – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.17. 08:27
null
Neymar jövője továbbra is kétséges a PSG-nél (Fotó: AFP)
A L’Équipe információja szerint Neymar valóban távozhat a nyáron a Paris Saint-Germaintől, amennyiben megfelelő ajánlat érkezik érte.

 

A francia lap kiemeli a párizsi egyesületnél küszöbönálló változásokat: Nasszer el-Kelaifi a France Footballnak adott, kedden megjelenő hosszabb interjújában üzent a csapat sztárjainak, akiknek az elnök elmondása szerint sokkal felelősebben kell hozzáállniuk a feladatokhoz, emellett a régi-új sportigazgató, Leonardo már utalt arra, hogy a klubnak szüksége van a megújulásra, s ehhez több téren is elkerülhetetlen a változás.

Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy a sajtó elsősorban Neymar jövőjét kérdőjelezi meg. A brazil támadó finoman fogalmazva is nehéz hónapokon van túl: januári súlyos sérülése miatt nem tudott segíteni csapatának a Bajnokok Ligájában, amelyben ismét csalódást keltően szerepelt a klub; áprilisban összeszólalkozott Julian Draxlerrel, akivel majdnem tettlegességig fajultak a dolgok; az idény végén Thomas Tuchel tudta nélkül, az utolsó bajnoki előtt távozott a brazil válogatott edzőtáborába; ráadásul időközben nemi erőszakkal is megvádolták.

A L’Équipe mindezeket felsorolva támasztja alá Neymar lehetséges nyári klubváltását, amelyre a lap szerint a PSG is áldását adta, azzal a kitétellel, hogy legalább annyit szeretne kapni érte, amennyiért két éve megvásárolta a Barcelonától (222 millió euró).

A klasszist képviselő Pini Zahavi már megkezdte az előkészületeket az esetleges spanyolországi visszatéréshez, s bár szóba került a Real Madrid is, az tűnik valószínűbbnek, hogy korábbi klubjához, a Barcához térhet vissza – igaz, konkrétumok egyelőre nincsenek.

Legfrissebb hírek

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
8 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
9 órája

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

50 millió euróért igazolt francia válogatott középpályást a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.06. 20:06

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24