PSG: a klub történetének legnagyobb szerződését kötötték a Nike-val

Vágólapra másolva!
2019.06.28. 12:50
null
2032-ig biztosan a Nike fogja szponzorálni a PSG-t (Fotó: AFP)
A PSG pénteken a hivatalos oldalán bejelentette, hogy a klub történetének legnagyobb szerződését kötötte a Nike-val.

 

Az új megállapodás szerint 2032-ig szponzorálja majd a Nike a PSG férfi és női labdarúgó-, illetve kézilabdacsapatát.

Nasszer al-Kelaifi, a Paris Saint-Germain elnöke is megszólalt a szerződés megkötése után.

„A megállapodás nagy mérföldkő a klub történetében, azok után, hogy a PSG globális márkává nőtte ki magát az elmúlt évek során. A Nike a leghűségesebb partnerünk, ezt pedig csak megerősítette az új szerződés, amelyet megkötöttünk” – mondta Nasszer al-Kelaifi.

„Az elmúlt nyolc idényben sokat fejlődött klubunk. A Nike-nak és a Jordannak köszönhetően rekordmennyiségű pólókat adtunk el a mögöttünk hagyott idényben. Továbbra is növekedni szeretnénk, és további rekordokat akarunk megdönteni a futball rohamosan növekvő piacán” – tette hozzá a PSG elnöke.

A legújabb PSG-mezt július 1-jén mutatja be a Nike.

Legfrissebb hírek

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34
Ezek is érdekelhetik