PSG: Neymar megmondta Leonardónak, távozni akar – sajtóhír

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.07.16. 08:57
null
Neymar megmondta, távozni akar (Fotó: AFP)
A Sky Sports értesülései szerint Neymar megmondta a PSG labdarúgócsapata sportigazgatójának, Leonardónak, hogy távozni akar a klubtól.

 

Neymar hétfőn tért vissza Európába, mivel egyéb kötelezettségei miatt Brazíliában maradt a Copa América döntőjét követően, így társaihoz képest csak egy héttel később kezdte meg a felkészülést.

A brazil klasszis első napján találkozott Leonardóval, a PSG sportigazgatójával, hogy megvitassák a jövővel kapcsolatos szándékaikat. A Sky Sports szerint a megbeszélésen hiába próbálták meggyőzni Neymart a maradásról, ő elmondta, távozni akar a párizsi klubtól, ám nem árulta el, melyik csapathoz.

A kérdés már csak az, hogy melyik csapat hajlandó Neymarért horribilis összeget fizetni, mivel a PSG szándékai ismertek, csak olyan ajánlatot fogad el a 2017 nyarán 222 millió euróért szerződtetett játékosért, ami minden félnek megfelel.

A britek szerint a Barcelona kész harcba szállni a 27 éves támadóért, de inkább játékoscserében gondolkozik, erre pedig Philippe Coutinho személye lehet a megoldás.

Legfrissebb hírek

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
16 órája

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17
Ezek is érdekelhetik