Gyász: a vasárnapi meccs után elhunyt a Tiszavasvári játékosa

2019.08.13. 10:16
A szon.hu információi szerint a vasárnap a Kótajtól hazai pályán elszenvedett 4–2-es vereség során rosszullét miatt lecserélt Lajos Tamás este újra rosszul érezte magát, ezért bement a helyi orvosi ügyeletre, ahol tovább súlyosbodott az állapota, mentőt hívtak hozzá, s már hiába próbálták újraéleszteni, szívinfarktus miatt életét vesztette.

Vasárnap délután a Kótaj 4–2-re győzött Tiszavasváriban a megyei II. osztályú bajnokság Pannónia Zrt. csoportjában. A hazaiak a 68. percben cseréltek: Lajos Tamásnak kis hányingere volt, ezért lejött, a kispadról nézte társait.

A meccs után az öltözőbe ment a társaival, lezuhanyozott, majd a büfé előtt megbeszélték a történteket. A lecserélés után mintegy két órával ismét rosszul érezte magát, hányt, a mellkasát fájlalta. Ekkor döntöttek úgy néhány társával, hogy irány a tiszavasvári orvosi ügyelet. Ott megvizsgálták, majd esetkocsit kértek. De sajnos arra már nem volt szükség, mert hiába próbálták újraéleszteni, a harminc esztendős fiatalember elhunyt – a lap úgy tudja szívinfarktus okozta a halálát.

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
6 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
9 órája

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54