Játékossors: a volt magyar kapitány egykori klubjánál folytathatja Adebayor

2019.08.19. 13:56
null
Adebayor: irány, Irán? (Fotó: AFP)
Török lapértesülések szerint az iráni bajnokságban szereplő Traktor SC két évre szóló szerződést kötött a korábban az Arsenalban és a Real Madridban is futballozó togói válogatott csatárral, Emmanuel Adebayorral.

 

A 35 éves támadó korábban az angol élvonalban szerepelt, 2006 és 2009 között az Arsenal, majd onnan távozva 2012-ig a Manchester City játékosa volt – ám közben fél idényt a Real Madridnál, egyet a Tottenhamnél töltött kölcsönben. Utóbbi klub 2012-ben megvásárolta, s 2015-ig maradt a Spurs alkalmazásában.

Az előző három idényt már Törökországban töltötte: 2016-tól az élvonalban szereplő Istanbul Basaksehir játékosa volt, jelenleg ingyen igazolható.

A rutinos támadótól azt várják az iráni klub vezetői, hogy pótolja az előző idényben 11 találattal házi gólkirályi címig jutó ír válogatott Anthony Stokest, aki a nyáron a török Adana Demirsporhoz igazolt át.

Az iráni élvonalbeli Traktor SC legutóbb akkor került a magyarországi érdeklődés középpontjába, amikor idén májusban menesztette vezetőedzőjét, a volt magyar szövetségi kapitányt, Georges Leekenst, aki januári kinevezését követően öt hónapig dolgozott a klubnál.


 

Legfrissebb hírek

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58

A Spurs újabb ajánlatot készül tenni Gakpóért, és még a Manchester City is érdeklődik – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.24. 18:55

Csak kölcsönbe megy Almeríába Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Légiósok
2026.08.18. 07:06

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
2026.08.15. 12:24

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
2026.08.15. 12:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29