Belgium: pénzmosás vádjával letartóztatták Courtois ügynökét

2019.09.11. 17:36
null
Thibaut Courtois ügynöke bajba került (Fotó: AFP)
A belga Le Soir napilap a belga szövetségi ügyészség közleményére hivatkozva közölte, hogy a belga rendőrség pénzmosás és játékoseladások kapcsán tapasztalt korrupció gyanúja miatt őrizetbe vett Monacóban egy játékosügynököt, továbbá asszisztensét a liege-i régióban. A lap szerint az ügynök Christophe Henrotay, aki többek között a Real Madrid-kapus Thibaut Courtois képviselője is.

 

„Szeptember 10–11-én nagyszabású akciót hajtottak végre a brüsszeli nyomozóbíró irányításával Monacóban, Belgiumban és Londonban a helyi szervekkel együttműködve a központi korrupcióellenes ügynökség (OCRC) munkatársai, aminek során két embert tartóztattak le: egy játékosügynököt Monacóban és az asszisztensét a liege-i régióban” – áll a belga ügyészség közleményében.

A Le Soir úgy tudja, az őrizetbe vett ügynök Christophe Henrotay, a korábbi ötszörös belga válogatott középpályás, Roger Henrotay fia, akinek több jelenlegi és korábbi belga válogatott játékos – Thibaut Courtois, Yannick Carrasco, Kevin Mirallas, korábban pedig Youri Tielemans – is az ügyfele volt.

Az ügyészségi közlemény szerint a két letartóztatásra pénzmosás, illetve játékosok eladásával kapcsolatba hozható vesztegetés, valamint korrupció gyanúja miatt került sor.

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
18 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
21 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
Tegnap, 2:39

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
Tegnap, 2:04

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
Tegnap, 0:51

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
Tegnap, 0:50

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
Tegnap, 0:49

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
Tegnap, 0:43
Ezek is érdekelhetik