FFT: „Egy rakás sz.r volt” – Owen kemény szavai Capellóról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.05. 14:50
Az aranylabdás Michael Owen szerint az egykori szövetségi kapitány, Fabio Capello tette tönkre az ő angol válogatottbeli karrierjét.

Fabio Capello 2008 januárjában vette át az angol válogatott irányítását, amikor az egykor szebb napokat is megélt, 28 éves Michael Owen éppen a Newcastle United csapatában játszott.

A csatár az azt megelőző tíz évben a nemzeti csapat biztos pontja volt, de Capello szövetségi kapitány ideje alatt (2008–2012) csak egyetlenegyszer ölthette fel magára a válogatott mezét – ami egyben az utolsó alkalom is volt.

Owen szerint ennek fő oka a korábban az AC Milant, az AS Romát, a Juventust és a Real Madridot is irányító olasz tréner vaskalapos hozzáállása és a nyelvtudásának teljes hiánya volt.

„Mikor először hívta össze a válogatottat, az első dolog, amit észrevettünk, hogy az étkezéseket tekintve nagyon szigorú volt, a második pedig, hogy egy szót sem beszélt angolul” – írja Owen legújabb, Reboot-My Life, My Time című önéletrajzi könyvében.

„Mi meg csak bámultunk egymásra. Arra gondoltam, hogyan fog ez az ürge bármit is elmondani nekünk? Most visszatekintve, fogalmam sincs, miért nevezett ki az angol szövetség olyasvalakit kapitánynak, aki nem beszéli a nyelvet.”

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Szoboszlai Dominik: Elvégeztem a házi feladatot; Döntetlen a Panathinaikosz ellen – az FTC még veretlen!

E-újság
2026.01.23. 00:01

Bánhidi nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
2026.01.15. 23:57

Marko Nikolics kérte Varga Barnabást; Szabó Ferenc: 70

E-újság
2026.01.04. 00:12

Kategóriánként hárman maradtak; Varga Zsolt: Nem tolom át a játékosaimra a feszültséget

E-újság
2026.01.02. 22:37

Kinek szurkolhatunk? Éves versenynaptár 2026; Horváth Dávid: Irigyelt állásom volt…

E-újság
2025.12.30. 00:16
Ezek is érdekelhetik