Szerb Szuper Liga: hatodik győzelmével élre állt a Topolya

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2019.09.21. 20:39
null
A topolyai csapat (Fotó: FK TSC Facebook)
A szerb Szuper Liga kilencedik fordulójában a hatodik győzelmét szerezte meg a Topolyai SC, miután Krusevacon 3–1-re nyert a Napredak ellen.

 

A mérkőzés első félidejében a hazaiak játszottak fölényben, többet birtokolták a labdát, sok helyzetet is kidolgoztak, azonban gólt nekik nem, csak Szilágyi Vladimirnek, a vendégcsapat csatárának sikerült lőnie – a TSC játékosa a 21. percben szépen vette maga elé a labdát, s átemelte a kifutó kapust (0–1).

Tizenhét perccel később egy baloldali szabadrúgás után ismét Szilágyi játszotta a főszerepet, akinek a fején pont annyira változtatott irányt a labda, hogy az megzavarja a hazaiak kapusát, s hogy a lövés után a labda a vendégek kapujában kössön ki (0–2).

A második játékrészben is a hazaiaknál volt többet a labda, s végül a nyolcvanadik percben a rosszul helyezkedő TSC védők hibája után Igor Ivanovics egy szépségdíjas, kapásból lőtt góllal szépített (1–2).

Hogy a végén ne kelljen izgulni a TSC szurkolóknak, arról Szrdjan Grabezs gondoskodott, aki a csereként beállt Sinkovits Dávid beadásából a 87. percben beállította az 1–3-as végeredményt.

A győzelemnek köszönhetően a TSC a Szuper Ligában a táblázat élére állt, s ott is maradt, ha az újvidéki Vojvodina nem győzi le a Vozsdovacot.

SZERBIA, SZUPER LIGA
9. FORDULÓ

Napredak–Topolya 1–3
Vojvodina–Vozsdovac 20.00
Az élcsoport: 1. Topolya 21 pont, 2. Vojvodina 19 (20–6, 8), 3. Csukaricski 19 (11–6, 8), 4. Crvena zvezda 18 (13–4, 6)

Legfrissebb hírek

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10

A nyolcaddöntőben búcsúztak a címvédő szerbek a női röpi vb-n

Röplabda
2025.08.29. 17:38

Elbukta a Topolya a vajdasági rangadót

Minden más foci
2025.08.23. 21:00

Sztojkovics meghívta a szerb válogatottba a Partizan félig magyar tehetségét

Minden más foci
2025.08.19. 12:38

Otthon kapott hármat az OFK Beogradtól a Topolya

Minden más foci
2025.08.17. 20:50

A Topolya nem bírt idegenben a bajnoki címvédővel

Minden más foci
2025.08.09. 21:54

Mezei Szabolcs: Nekem már Topolyán van feladatom

Légiósok
2025.08.07. 08:41
Ezek is érdekelhetik