Topligák: a Man. City lett az első egymilliárdos futballcsapat

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.09.10. 10:21
null
A Manchester Cityé Európa legértékesebb játékoskerete (Fotó: AFP)
A svájci székhelyű Sporttanulmányok Nemzetközi Központjának (CIES) adatai alapján először költött labdarúgóklub egymilliárd eurónál (330 milliárd forintnál) többet az aktuális keretére.

 

A kimutatás szerint a Manchester City lépte át ezt a határt azzal, hogy a jelenlegi keretében lévő játékosok megszerzéséért 1.014 milliárd eurót fizetett ki. A klub pénzügyileg jelentősen megerősödött a 2008-as tulajdonosváltás óta.

Az angol bajnokcsapatot a Paris Saint-Germain (913 millió euró), valamint a Real Madrid (902 millió euró) követi a rangsorban.

Josep Guardiola együttese után a Premier League-ben a városi rivális Manchester United (751 millió euró) és a Bajnokok Ligája-címvédő, bajnoki ezüstérmes Liverpool (639 millió euró) következik – a „vörösök” az összesített listán a hetedikek a Barcelona és a Juventus mögött. A PL-klubok átlagosan 345 millió eurót költöttek játékosaikra.

Az európai öt topligát – angol, francia, német, olasz, spanyol – figyelembe véve a legkevesebbet a Bundesligában újonc Paderborn áldozta a keretére: négymillió eurót.

A Premier League-ben újonc Norwich City 32 millió eurót költött jelenlegi keretére – a legkevesebbet az angol élvonalban –, a címvédő Manchester City ennek a 32-szeresét.

A teljes listát ide kattintva tekinthetik meg.

Legfrissebb hírek

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
26 perce

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59
Ezek is érdekelhetik