Eb 2020: négy bolgár szurkolót is előállított a rendőrség

MTI MTIMTI MTI
2019.10.16. 12:09
null
A bolgár szurkolók viselkedése miatt egyre nagyobb a botrány az országban és az UEFA-nál is (Fotó: AFP)
A bolgár rendőrség egyelőre négy személyt állított elő, akik a gyanú szerint rasszista magatartást tanúsítottak a hétfői, Anglia elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.


A bolgár belügyminisztérium szerdán a honlapján közölte: a nagy visszhangot kiváltó ügyben további előállítások várhatók. Hozzátették: eddig ezt a négy személyt tudták azonosítani az elkövetők közül, a többi érintett azonosítása még folyamatban van.

A hétfői, szófiai találkozót először a vendégek 2–0-s vezetésekor a 28. percben kellett félbeszakítani, mert a hazai drukkerek folyamatosan huhogtak, amikor az angolok színes bőrű játékosainál, köztük Tyrone Mingsnél és Raheem Sterlingnél volt a labda. A nézők egy része náci karlendítést mutatott be, mások UEFA-emblémás pólókat emeltek a magasba, de az európai szövetség mottójának számító „respect" (tisztelet) helyett „no respect" felirattal. A műsorközlő többször felszólította a közönséget a rasszista megnyilvánulások befejezésére, de a 43. percben ismét félbeszakították a játékot egy időre. A második szünetnél több tucat bolgár huligán távozott a lelátóról. Ezt követően be tudták fejezni a mérkőzést, amelyet az angolok 6–0-ra nyertek meg.

Az eset kapcsán a kormány nyomására kedden lemondott posztjáról Boriszlav Mihajlov, a bolgár szövetség (BFS) elnöke.

Kraszimir Balakov szövetségi kapitány – több játékosához hasonlóan – a mérkőzés után közvetlenül még úgy nyilatkozott, hogy ők mindebből a meccs közben nem hallottak semmit. A szakember kedd este újságíróknak elektronikus úton küldött nyílt levelében viszont már bocsánatot kért az angoloktól a bolgár szurkolók egy részének viselkedése miatt. Hozzátette: határozottan elutasítja a rasszizmus bármilyen megnyilvánulását, a múltból származó előítéleteket pedig meg kell szüntetni.

Az európai szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított a bolgárokkal szemben
. Aleksander Ceferin UEFA-elnök pedig a történtek után bejelentette, harcot hirdet a rasszizmus ellen

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24